Százezer önkéntes a TeSzedd! akción

Kiemelt cikk
 Már 104 ezer önkéntes jelentkezett a TeSzedd! szemétszedési akcióra, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg – közölte Móni István projektvezető az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Móni István elmondta: 1490 helyszínt biztosan kitakarítanak majd. Április 18-án éjfélig várják a regisztrációkat – tette hozzá. Idén először négynapos lesz a hulladékgyűjtés, április 28. és május 1. között várják az önkénteseket. A projektvezető szerint szomorú, hogy még mindig szükség van az akcióra, még mindig van mit összeszedni, ugyanakkor évről-évre egyre több önkéntes csatlakozik és a visszatérő helyszíneken egyre kevesebb a szemét. Az akció legfontosabb üzenete a tiszta területek látványa – mondta Móni István, mert az első szemét vonzza a többit.

Az önkéntesek kapnak kesztyűt, zsákokat, és balesetvédelmi oktatásban is részesülnek – tette hozzá. Jelezte: arra kérik az önkénteseket, hogy ha veszélyes hulladékot, egyebek mellett injekciós tűt, savat, állattetemet találnak, hagyják ott, értesítsék a szervezőket, akik továbbítják az információt az illetékes hatóságnak.

Kiemelte: vannak visszatérő csapatok, amelyek minden évben az elsők között jelentkeznek, regisztrálnak családok, baráti társaságok, munkahelyek, sőt egy megye, Bács-Kiskun is csatlakozott, felszólítva a helyi önkormányzatokat, hogy helyben szervezzenek szemétszedést.

Móni István közölte: tavalyelőtt 2200 tonna, tavaly 2300 tonna szemetet szedtek össze.

Forrás: polgarportal.hu