Száz év kaland Nagyváradon Láng Gusztávval

Erdély Hírek

Láng Gusztáv irodalomtörténész jelenlétében mutatták be a Kántor Lajossal közösen jegyzett Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról című kötetet Nagyváradon, a Szigligeti Stúdió fehér termében. Az irodalom mellett erdélyiségről, a fogalom átértelmeződéséről, erdélyi magyar és magyar irodalomról is beszélt a Bookart kiadó gondozásában, 2017-ben megjelent kötet kapcsán Láng Gusztáv irodalomtörténész, valamint a művet méltató Boka László irodalomtörténész és Markó Béla költő. Az est házigazdája, Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője a beszélgetés végén Kőrössi P. Józsefnek, a Törzsasztal estek állandó házigazdájának is szót adott, így az érintettek arról is beszéltek, mi lehet az oka annak, hogy az erdélyi szerzők – akár Magyarországon kiadott könyveikkel is – nehezen kerülhetnek be az ottani irodalmi körforgásba.

Arra már nem emlékszik, hogy Kántor Lajos vagy ő mondta ki, hogy szükségük lenne a ma már legendás Romániai magyar irodalom 1944–1970 című irodalomtörténeti kötet folytatására, egy biztos: egy margitszigeti kávézás során döntöttek a folytatásról, idézte fel Láng Gusztáv, aki azt is elmondta: nem akarták újraírni az irodalomtörténetet, de meg akarták mutatni, hogy 1972 után is komolyan vették, amit leírtak, kritikusként is ugyanazt az értékrendváltozást szolgálták munkájukkal, mint azelőtt. Boka László, Láng Gusztáv, Markó Béla | A szerző felvételei Ami az első kötetet illeti, arra Láng Gusztávot kérte fel a Budapesti Irodalomtörténeti Intézet, de látva a munka volumenét, ő akkor vállalta, ha Kántor Lajost is felkérik szerzőnek. Kántor Lajossal kivételesen jó barátok voltak, annak ellenére, hogy őt konzervatívnak, míg Kántor Lajost avantgárdnak tartották, és annak ellenére, hogy nem értettek egyet jó néhány kérdésben, kölcsönösen tisztelték egymás véleményét. Láng Gusztáv méltatta a mintegy 800 oldalas, tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmazó kötet szerkesztőjének, Dávid Gyulának a munkáját is, és azt is elárulta: a kötet eredeti címében 1945, Magyarország felszabadulásának éve szerepelt volna, de azt politikai okokból változtatták 1944-re, Románia felszabadulásának évére.  Erdélyiség: van min gondolkodni Láng Gusztáv és Markó Béla az általuk használt „expanzív erdélyiség”, illetve az „Erdély egy metafora” kifejezésekről is beszélgettek Boka László kérdése nyomán. Markó Béla felidézte, hogy az első Kántor–Láng könyv „szenvedő alanya” volt, miután 1970-ben elkezdte a bölcsészkart, és Láng Gusztáv tanítványa is. A Kántor–Láng egész irodalomfelfogását befolyásolta, abban valóban sikerült kanonizálni az erdélyi irodalmi értékeket. A második könyv nem „szabályos irodalomtörténet”, nem követ szoros kronológiát, hanem lenyűgöző kísérlet arra, hogy mi a helyzet az erdélyiséggel, van-e erdélyi magyar irodalom, és ha van, mik a jellemzői, tette hozzá. Ami a metaforát illeti, úgy véli, 1989 után sokan szabadulni próbáltak a skatulyától, a címkétől, mondta Markó Béla.  Az erdélyiség változó fogalom, tette hozzá Boka László, hiszen az impériumváltás után létrejött egy olyan szellemi érték Erdélyben, aminek az ideológiája a transzilvanizmus volt, ám ez 1945 után csapdahelyzetet is jelentett, hiszen mind Magyarországon, mind Romániában politikai okokból tudatosan próbálták leválasztani az erdélyi irodalmat az összmagyar irodalomról. A helyzet 1989 után megint változott, és ma a legjobb erdélyi irodalmi művek esetleg Skandináviában vagy Budapesten születnek meg, tette hozzá, Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát és Papp Sándor Zsigmondot hozva példaként. Az erdélyiség az indentitásválságra adott válaszként jelent meg 1920 után, másfél millió, addig nemzetalkotó ember került identitásválságba, erre találta meg Kós Károly a választ, miszerint a mi erdélyi identitásunk régebbi, azt kell megőriznünk, mondta Láng Gusztáv, aki a regionális sajátosságok fontosságára is kitért. Éppen ezeket a regionális értékeket jeleníti meg az összmagyar irodalomban például Tamási Áron, aki Farkaslakáról, vagy Ady Endre, aki Érmindszentről indulva tudott maradandót alkotni. Ilyen értéke Erdélynek a historizálás, nem véletlen az, hogy báró Jósika Miklós vagy Kemény Zsigmond műveli a Walter Scott-i történelmi regényt. Markó Béla idézte Kántor Lajost is, aki szerint Erdély konglomerátum, ötvözet, és arra is kitért, hogy Erdély mint közigazgatási-politikai valóság, nincs, azonban kulturális-irodalmi valóságként létezik. Erdély mint földrajzi fogalom változatlanul létezik, fűzte hozzá Láng Gusztáv, aki ismét kiemelte: egy identitásválságra adott válasz volt a transzszilvanizmus, de azt is jelenti, amit Karl Kurt Klein író, filozófus mondott, miszerint Erdély történelmét három nép, a magyar, a román és a szász alkotta meg, és hozzátette: a magyarság és románság közös bűne, hogy a zsidó társadalom eltűnt Erdélyből. „Az erdélyiség legnagyobb haszna, hogy van min gondolkodni” – fogalmazta meg Láng Gusztáv. Az identitás kérdésköre is többször felmerült a beszélgetésen. Láng Gusztáv például arra hívta fel a figyelmet, hogy Tamási Ábelje is az identitással küzd, de Áprily Lajos (Tavasz a Házsongárdi temetőben), Szilágyi Domokos (Bartók Amerikában) vagy éppen Kányádi Sándor (Halottak napja Bécsben) című verseiben is feltűnik a kérdés. Boka László arra is kitért, hogy a már említett kortárs írók mellett például Vida Gábor vagy Tompa Andrea, vagy a korábbiak közül a Forrás-nemzedék szerzői, a drámaírók közül Sütő András vagy Székely János egyfajta „szerzett mássággal” rendelkezett, amelyek azonban az összmagyar irodalom értékét emelik, sőt, a fordítások révén külföldi elismertséget is hoznak. Könyvterjesztési gondok is vannak Az est végén mintegy átkötésként, Markó Béla felolvasta a Várad Ady-különszámában megjelent versét, majd Szűcs László átadta a mikrofont Kőrössi P. Józsefnek, a Noran Libro kiadó vezetőjének, aki az általa vezetett Törzsasztal-beszélgetések során többször is elhangzott kérdését tette fel a jelenlévőknek is, miszerint mi lehet annak az oka, hogy a magyarországi olvasókban, vagy akár a szakmában is erős a tartózkodás az erdélyi szerzők könyvei iránt. Mint mondta, szerkesztőségektől kapott olyan válaszokat is, hogy nem találnak magyarországi kritikust, aki írna a könyvekről.  Kőrössi P. József Markó Béla elmondta, ilyen szempontból „csudabogárnak” számít, lévén, hogy van magyarországi ismertsége, de az nehezen választható el a politikától. A jelenség fordítottja is létezik, tette hozzá, például magyarországi alkotóktól arról kapott visszajelzést, hogy tőlük nem kérnek például kéziratokat erdélyi folyóiratokba. A marketing és a terjesztés is fontos szempontj, mondta. Boka László szintén kitért a terjesztésre, mint mondta, például egy Kassán megjelent magyar könyvet nem lehet megkapni Brassóban, vagy fordítva, de ennek része szerinte az, hogy a két ország vezetői az előző rendszerben tudatosan próbálták leválasztani egymásról az erdélyi és a magyarországi irodalmat. Láng Gusztáv szerint vannak olyan irodalmi fórumok, például vidéki lapoknál, ahol van átjárás, míg a Bookart vezetője, Hajdú Áron keserűen jegyezte meg: nem kell forgatni a sebben a kést.