Szak- és kutatási projektbemutató

Kolozsvár Kiemelt cikk

Szak- és kutatási projektbemutató

A Kolozsvári Kar Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszékének oktatói 2017. május 10-én a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartottak bemutatót. 

Dr. Lupescu Radu egyetemi docens, tanszékvezető ismertette a Kar oktatási kínálatát, és azon belül kiemelten a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakot, majd Kovács Kinga-Tünde, a Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterképzésen részt vevő egyik hallgató, egyben a Bethlen Gábor Kollégium tanára mutatta be a szakot egy diákok szemszögéből. Rövid felszólalásában kiemelte a sapientiás diákélet szépségeit és kihívásait, vázolva egyetemi éveinek pozitív tapasztalatait. Végül dr. Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a Kar kancellárja előadásában a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék keretében 2015 és 2017 között folytatott különleges kutatási projektet, az erdélyi magyarok szovjet fogságának tudományos feldolgozását ismertette. Prezentációjában Murádin a téma történelmi kontextusát elemezte és kitért a szovjet fogságnak az erdélyi magyarság társadalmi és politikai életére gyakorolt hatásaira, valamint annak demográfiai következményeire.

A nagy múltú Bethlen Gábor Kollégium több tanára és mintegy 60 diákja előtt tartott ismeretterjesztő előadás a szovjet fogság témakörének kutatását elemezte. Célja az volt, hogy rávilágítson a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és azon belül a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében folytatott sikeres kutatómunkára, amely A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében 2015 és 2017 között négy nagyobb projekt formájában valósult meg: levéltári és könyvtári kutatások hallgatók bevonásával, tudományos előadássorozat külföldi meghívott előadókkal, dokumentumfilm-készítés és a fogság emléktárgyaiból álló kiállítás.

A nagy visszhangot keltő kutatás eredményeinek érzékeltetésére, Murádin János Kristóf a Bethlen Gábor Kollégium tanárai és diákjai számára a szovjet fogság emléktárgyainak állandó kiállításából válogatott anyagot mutatott be. A mintegy 70 fős érdeklődő közönség lehetőséget kapott arra, hogy több mint 30 egyedi, nagy muzeális értékű emléktárgyat (csajkák, kulacsok, tábori étkező eszközök, tábori levelező lapok és levelek, munkaeszközök, foglyok által készített szuvenírtárgyak stb.) közelről megtekinthessen, annak sajátos történetét megismerhesse.

A kiállítás- és szakbemutató sikerességét jelzi hogy a Kollégium diákjai számos kérdést intéztek a Kar oktatóihoz, hiszen e szomorú történelmi esemény nem szerepel az iskolai történelemkönyvekben. A bemutató így hozzájárult a szórványban élő erdélyi magyar fiatalok történelmi ismereteinek bővítéséhez és a közelmúlt jobb megismeréséhez.

Forrás: kv.sapientia.ro