Süllőnászra várnak a sporthorgászok

Topolya Vezércikk

A topolyai környezetvédők és sporthorgászok egy lelkes csoportja mintegy 150 süllőfészket készített és helyezett el a tóban. A tavalyihoz hasonlóan idén is így próbálják a halak szaporodását segíteni.

A topolyai Jezero – Tó Környezetvédő Horgászegyesület aktivistái süllőfészkeket helyeztek el a topolyai tóban. A süllők ívása általában március elején kezdődik, de mivel idén a szokásosnál enyhébb az idő, lehet, hogy a süllőnász is előbb elkezdődik. A tengeri fűvel, fűzfagyökérrel és egyéb természetes anyagokkal bélelt és szintén természetes anyagokból készült fészkek kihelyezésével szeretnék a halak szaporodását elősegíteni.

Linder Zoltán, a horgászokat és környezetvédőket, valamint természetkedvelőket és a Topolyai-tó kedvelőit tömörítő egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a levegő- és egyben a vízhőmérséklet is ezekben a napokban már magasabb a szokásosnál, ezért igyekeztek kirakni a fészkeket, mert az ívás is jó eséllyel napokon belül megkezdődhet. Mintegy 150 fészket készítettek, melyeket természetes anyagokkal, főleg száraz tengeri fűvel és a fűzfák járulékos gyökerével béleltek ki. Ezt követően megfigyelik a fészkeket, és amint lesz benne ikra, védőhálóval igyekeznek majd megóvni őket. Március elején több halnak, mint például a süllőnek, valamint a sügérnek is megkezdődik a hivatalos nász időszaka, ami alatt teljes védelmet élveznek. A süllők esetében a fészket a hím az ívási idő előtt kiválasztja, az iszapot eltakarítja, majd az ívás után őrzi is, így biztosítva a fajfennmaradást.

Linder elmondta, hogy a tó vize tiszta, semmi problémát nem észleltek mostanában, az orvhalászok sem próbálkoztak. A több mint háromszáz tagot számláló egyesület tagságának célja, hogy megóvják környezetüket, annak állat- és növényvilágát. A tó vízszintje mintegy 35 centivel alacsonyabb most a maximális szintnél.

Forrás: Vajdaság Ma