Slam az erőszak ellen

Erdély Kiemelt cikk

Egy pofon, ha csattan – slam az erőszak ellen

„Többet nem hisszük el, hogy a szeretetnek fájnia kell” – csak egy mondat a számos közül, melyre jobb szó híján csak az jutott eszembe, hogy „ez bizony betalált”. Az elmúlt hétvégén erőszak ellen tiltakozó erdélyi slammerek saját tapasztalataikat is sorokba öntve beszéltek köntörfalazás nélkül arról, hogy hányféleképpen is bánthatjuk egymást. És vajon a szavak fájnak jobban vagy éppen a tettek? Minek kell történnie az első pofonig? És ki segít, ha az már megtörtént?

A Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont és az RMDSZ Nőszervezetének közös szervezésében jött létre a Ház a szomszédban című slam poetry műsor, melyet már hat erdélyi városban mutattak be. A szókimondó, életszagú, a nők ellen elkövetett testi-lelki bántalmazások, valamit a családon belüli erőszak mindennaposságának húsba maró valóságát slam szövegek formájában elénk táró előadás első állomása november 24-én, a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján, Marosvásárhelyen volt, míg most, december 10-én, a figyelemfelhívó kampány utolsó állomására, az Emberi Jogok Világnapján Szatmárnémetiben került sor.

Az egyórás slam-estben sokkal több volt, mint egy egyszerű erőszak elleni tiltakozó rendezvényben, hiszen a szervezők célja nemcsak a nyilvánosság figyelmének felkeltése volt, hanem a résztvevők egyúttal szolidaritásukat is kifejezték az áldozatok iránt, és minden egyes jelenlevőt arra buzdítottak, hogy erről a témáról igenis beszélni kell, hiszen nem magánügy. Ahogy azt az előadók több ízben egy-egy slam-ciklus végén skandálták: „A történetek szereplői nem kitalált alakok. Bármiféle megegyezés a valóssággal nem a véletlen műve. Ez az Én, ez a Te, ez az Ő, ez a Mi, ez a Ti, ez az Ők története.”

Az előadás létrejöttének nem titkolt célja volt az is, hogy nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetésének érdekében, hiszen Romániában évente 200 nő válik erőszak halálos áldozatává, aminek egyik fő oka a hibás törvény. Éppen ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújtott be a parlamentbe, melyben nem csak a bántalmazás utáni sürgősségi távoltartási parancsolat bevezetését szorgalmazzák, de azt is, hogy a rendőrség feljelenés nélkül is azonnal léphessen közbe erőszak esetén.

A NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) kampány részeként Burján Kinga, Járai Richárd, Vass Csaba és Tófalvi Előd napjainkban sajnos még tabunak számító dolgokról beszéltek slam szövegeik apropóján: meddig tarthat a családon belüli elnyomás, mikor kell megálljt parancsolni, miért nincs semmiféle mentsége a testi bántalmazásnak, kitől várhatunk segítséget és leggyakrabban kik azok, akik elfordítják ilyen esetben a fejüket. Alkoholizmus, véraláfutásos monoklik, szerelemből köttetett, de agresszióba fulladt házaséletek, tragikus sorsok, szülőktől látott viselkedésminták és erőszakban felnövő gyerekek megindító történeteiből kaptunk egy szeletet s talán ismertünk rá szüleink, barátaink, szomszédjaink vagy saját életünk történetére is. Hiszen ahogy azt Bagaméri Noémi, a NEEEM koordinátora az esemény végén elmondta, nehéz egy ilyen műsor után megszólalni, még úgy is, ha az ember sokadjára hallja ezeket a sztorikat: „Ez a téma nem magánügy, beszéljünk róla, tegyünk ellene!”.

Forrás: helikon.ro