Simon-Júda vásár

Párkány Emberek

Javában zajlik a párkányi Simon-Júda vásár, melyre idén október 6. és 9. között kerül sor Párkányban. A Simon-Júda-napi vásárok története 1546-ban kezdődött a városban…

III. Károly 1724-ben adományozott a városnak vásártartási kiváltságlevelet, évente négy nagy vásár megrendezését engedélyezte, ezekből manapság már csak a Simon-Júda-napit tartják meg. A kiváltságlevél szerint a vásárt október végén tartották, ám a Csehszlovák Köztársaság idején átkerült a hónap elejére, mivel október 28-a államünnep volt. Azóta is október elején rendezik meg.

Az idei vásár jelentőségét hangsúlyozza, hogy a kétéves kihagyás után rendezték meg újra, és főleg a párkányiaknak ez a hagyományos értelemben vett búcsút is jelenti. Vendégek jönnek, és a különösen szép időben a vásár kellemes kikapcsolódás is egyben kicsinek-nagynak.

A 474.vásáron 520 árus fogadja a vásárlókat. A sétálóutcán hazai, erdélyi és magyarországi kézművesek kínálják portékáikat, melyek között a legigényesebb vásárlók is találhatnak kedvükre valót.

A több kilométer hosszú vásártéren szinte minden megtalálható, a bútoroktól kezdve a
virágokig. S persze sok-sok érdekes attrakció is van, mint például a nagyhangú papagájok, amelyekkel még barátkozni, fényképezkedni is lehet, potom 7 euróért…

Vagyis az árak itt és most már éreztetik a gazdasági válságot. Lehet megérzik ezt a gasztronómia mesterei is, pedig a több kilométeres séta után megéhezik (és szomjazik) az ember. Nem tolonganak ugyan, de azért délidőben sokan ülnek le a sátrak mellé. Választék van bőven a pacalpörkölttől kezdve a libamájig.

A szórakoztatóipar hagyományosan a fürdő területét „szállta meg”. Itt sem tolonganak a szülők gyermekeikkel, hiszen már 2 gyerekkel is tetemes összeget hagynak ott a műsorért.

Az esti kultúrprogramok a sétálóutcán lévő szabadtéri színpadon zajlanak, hazai és magyarországi művészekkel. A helyi tehetségek mellett fellép a három nap folyamán a Benko Dixieland és Szulák Andrea, a Száztagú Cigányzenekar (egy része), a Hollóének Hungarica, a Kőbányai Ifjúsági Kamarazenekar és mások.

Már az is hagyomány, hogy az egyetlen magyar párt is felüti sátrát, idén a Szövetség is itt van, már a választásokra készülve.

Az idő mind a négy napban nagyon kedvező, az emberek legfőképpen annak a szabad mozgásnak örülnek, amiben az elmúlt két évben nem lehetett részük, s mert a párkányiaknak, esztergomiaknak, s a környékbeli falvaknak a Simon-Júda vásár a térség legnagyobb kulturális–társadalmi eseménye, már nagyon várták.

DE/Felvidék.ma