Sikert sikerre halmozó moholiak

Emberek

mirk02

Az elmúlt évben rendkívüli közgyűlés keretében adta át a Bada házaspár a MIRK (Nemzetközi kézimunka és Gyűjtemény kiállítás szerb elnevezésének mozaik szava) szervezésének szimbolikus stafétáját Telečki Elvirának, aki az idei rendezvényt ötödmagával szervezte meg. Elvira a MIRK elnökeként az új feladatáról és az elképzeléseiről beszélt.

 

Telečki Elvira (Fotók: Aranykezek)

Telečki Elvira (Fotók: Aranykezek)

— Az idei MIRK-et öt elnökségi taggal együtt szerveztem meg, és az utóbbi évek legtömegesebb rendezvénye volt, hiszen újabb csoportok is beneveztek, az ország déli részeiről és külföldről is voltak kiállítók, illetve olyan vajdasági helységekből is érkeztek, ahonnan eddig még sosem. Tizenegy évig voltam segédszervezője a MIRK-nek, emellett a kézimunka a mindenem, ezért is gondolhatta úgy a Bada házaspár, hogy megfelelek, és rám bízza a további szervezést. A multietnikus hobbiklub elnökeként vettem át a stafétát. Ez nagy megtiszteltetés, elismerés és hatalmas felelősség is. Az a célom, hogy a közeljövőben ezen a kiállításon egybegyűjtsem Vajdaság 27 nemzetiségét, hiszen azzal büszkélkedünk, mennyi nemzetiség él a tartományban, mennyire másak vagyunk, tarkák, és mégis megvagyunk egymás mellett. Ez persze valószínűleg hosszú folyamat lesz, de mégsem tágítok ettől az ötlettől! Szeretném, ha multikulturális rendezvénnyé nőné ki magát a rendezvény, egyúttal megtartaná a nemzetközi jellegét is. Moholiként el kell dicsekednem, hogy a MIRK rajzpályázatán az idén is a moholi Novak Radonić Általános Iskola vett részt a legtöbb alkotással, így a zsűri neki ítélte oda a legnagyobb számú részvevőért és a legsikeresebb munkákért járó serleget is. Ada községből a moholi Aranykezek kézimunka-egyesület, az általános iskola, valamint az iskoláskor előtti intézmény egy moholi csoportja vett részt a rendezvényen. Bízom benne, hogy a községi vezetőség is belátja a rám ruházott nem mindennapi felelősség értékét, mely nem teher, hanem egész Szerbia területére kiterjedő kulturális igény, hiszen az ember legfontosabb szükséglete a közösség, a kapcsolat ember és ember között.

 

mirk01

 

A moholiak nemcsak a MIRK-en arattak sikert, de az Aranykezek kézimunka-egyesület szemet gyönyörködtető munkái, illetve a Novak Radonić Művelődési Egyesület vajdasági táncai is felkeltették a figyelmet április 7-e és 10-e között a Vrnjačka Banja-i Zvezda kongresszusi központban megtartott népi mesterségek kiállításán (Sajam narodnog stvaralaštva prela i posela). Elvira most az Aranykezek elnökeként a következőket mondta:

— Ez a kiállítás sokrétű ugyan, de számbelileg kevesebben vettek rajta részt, mint a MIRK-en. A hangsúly a hagyományos örökségen van, melyet szellemi és gasztrokulturális értékek felvonultatásával, illetve a tájegységekre jellemző népzene és néptánc bemutatásával emeltek ki a kiállító egyesületek. A távolság miatt mi nem vittünk ételt, viszont annál több kézimunkával készültünk, és persze jöttek a táncosok is. Megismerkedtünk Oszáma Alhindi palesztin nagykövettel, és az Aranykezek kézimunka-egyesület hamarosan a palesztin nagykövetségen mutathatja be alkotásait. Emellett Szlovéniából is érkezett egy felkérés, hogy egyesületünk vegyen részt a hímzőfesztiválon, melyet Velenjében tartanak majd meg. Természetesen szívesen kapcsolunk be más községbeli kézimunkázókat is ebbe a programba, akiket ez érdekel, és akik jelzik csatlakozási szándékukat. Ismét egy színvonalas rendezvény részesei voltunk, és újabb ismeretségeket kötöttünk.

Telečki Elvira az Aranykezek vezetőjeként és immár a MIRK elnökeként is elkötelezettje a kulturális szféra tevékenységeinek.

 

Forrás: Hét Nap