Sikeres volt a birkanyíró fesztivál

Zentai Gazdakör Zenta Hírek

birkanyiras

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még a különböző felügyelőségek képviselőinek túlbuzgósága sem tudta elrontani azt a kiváló hangulatot, amely tegnap a zentai Vásártéren megrendezett, sorrendben tizenötödik Nemzetközi Birkanyíró és Birkapörköltfőző rendezvényen uralkodott az itt főzőcskéző helybéli és környékbeli polgárok, illetve a látogatók körében. Talán csak azok búslakodhattak, akik különböző okok miatt fennakadtak a délelőtt folyamán az önfeledten szorgoskodó főzőmestereket és a jószágaikat bemutató állattenyésztőket árgus szemekkel vizslató inspektorok hálójában. Információink szerint a felügyelők, mivel a tulaj nem tudta bizonyítani a jószág eredetét, elrendelték egy népes társaság esetében a nyárson békésen forgó sült malacuk megsemmisítését, emellett az állattenyésztők közül is találtak olyat, aki kiállított jószága után nem váltotta ki a szükséges passzust. Az már persze más lapra tartozik, hogy 15 év után miért pont az idén jutott eszébe az illetékes felügyelőknek, hogy ellenőrzést tartsanak Vajdaság egyik legnagyobb mezőgazdasági hagyományőrző rendezvényén. Sóti Ferenc, a Zentai Gazdakör elnöke, az évről évre mind népszerűbb rendezvény fő szervezője a felügyelőség akciója kapcsán elmondta, hogy ők igyekeztek ezeket a problémákat elkerülni, s egy szerződésben kötelezték a fesztivál főzőversenyén résztvevő csapatokat, hogy az általuk a főzés során használt hús eredetét igazolniuk kell.

Ám mindentől függetlenül a zentai Vásártéren az idén is népes tömeg kísérte végig a megmérettetésre benevezett 18 birkanyíró és a főzőversenyre benevezett több mint 80 csapat szorgoskodását.

A rendezvény megnyitóján a szervezők mellett a jelenlévőket üdvözölte Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Főtitkára is.

Az idén jubiláló rendezvényen természetesen az idén is a fő hangsúly a birkanyíráson volt. Novák Károly, a Zentai Gazdakör juhász szakágának vezetője szerint az elkövetkezőkben is a rendezvény ezen részét szeretnék továbbfejleszteni. Az idei megmérettetésen egyébként két első, két második és két harmadik díjat osztottak ki. Első helyezett lett Bicskei Mátyás Pecesorról és Üveges Lajos Felsőhegyről. A második helyezést a bogarasi Tóth László és a zentai Szabó Csaba érdemelte ki, a harmadik a zentai Kocsis Arnold és Bóbán Ferenc lett. A rendezvényen a legszebb kiállított jószágok tulajdonosait is díjazták. Ebben a kategóriában a fődíjat Sövényházi László padéi állattenyésztő érdemelte ki.

 

Forrás: Magyar Szó