Selyem Zsuzsa Komlós Aladár-díjas

Erdély Emberek

Komlós Aladár-díjat idén Selyem Zsuzsa kapta. A Komlós Aladár-díj zsűrije – Sándor Iván, dr. Salamon Ferenc főorvos, Bazsányi Sándor – 2018-ban Selyem Zsuzsa irodalmi munkásságát honorálta. A díj átadására a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor, laudációt Radics Viktória mondott. Ezt követően a Komlós-életműről Heller Ágnes, Tverdota György és Takáts József tartott kiselőadást, közreműködött Fodor Tamás színművész.

A Komlós Aladár-díjat a Pen Klub szervezetében volt gimnáziumi tanítványai és tisztelői alapították. Az első díjazott 1998-ban Lengyel Balázs volt. A zsűri célja a kiemelkedő irodalomtörténészi-kritikusi teljesítmények díjazása. Komlós Aladár-díjat korábban többek közt Margócsy István, Szilágyi Zsófia, Bazsányi Sándor, Dérczy Péter, Ungvári Tamás és Tverdota György vehetett át.