Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020 cím

Románia Kiemelt cikk

Még három város van versenyben a Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020 címért

Lezárult a Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020 címért folyó verseny első szakasza, a pályázatok elbírálása után a döntőbe Brassó, Jászvásár és Roman jutott. A döntős városok október 8., 16:59-ig nyújthatják be az első szakaszban bemutatott elvek mentén kidolgozott pályázatukat. A nyertes várost 2018. november 10-én jelentik be a Nagybányán szervezett III. Ifjúsági Summiton. „A fiatalok aktív részvétele a közösségek életében, illetve annak a támogatása, hogy ezek a fiatalok valóra is váltsák meglátásaikat a városukról, hozzájárul a helyi identitás, valamint egy közös értékeken alapuló közösség kialakításához.

Nagyon örvendünk, hogy a Románia Ifjúsági Fővárosa program által segíthettünk egy párbeszédes keret megteremtésében a helyi hatóságok és az ifjúsági szervezetek között. Egy ilyen program eredményei a helyi közösségek fejlődésében hosszú távon bizonyosan láthatóak lesznek” – mondta Farkas András, a PONT Csoport projektmenedzsere, a Románia Ifjúsági Fővárosa program vezetőségének főtitkára. A nyertes város 2019. május 2. – 2020. május 1. között viselheti a Románia Ifjúsági Fővárosa címet, és 50 ezer eurós díjban részesül a Román Kereskedelmi Bank (BCR) jóvoltából. A díj kiindulótőkét nyújt a tervezett projektek megvalósításához, ugyanakkor segítséget további források bevonásában is.

„A közösségi élettel, munkahelyteremtéssel vagy lakhatás minőségével kapcsolatos projektek csak néhányat jelentenek azon pozitívumok közül, amelyeket a Románia Ifjúsági Fővárosa program hozhat a közösségeknek. Sőt, mentalitást is változtat, és egyre inkább előtérbe helyezi a fiatalokat” – nyilatkozta Nicoleta Deliu, a BCR kommunikációs és közösségi ügyekért felelős részlegének vezetője. A döntős városok a zsűri előtt mutatják majd be pályázatukat. A független zsűri tagjai (zárójelben az általuk képviselt intézmények): Adeline Dan (Romániai Municípiumok Egyesülete), Alexandru Ion Giboi (AGERPRES), Alin Ignat (a PNL ifjúsági szervezete), Ana-Maria Doxan (NESTLÉ), Anca Năstase (VOLUM Föderáció), Cătălin Lazăr (Ifjúsági és Sportminisztérium), Claudiu Catană (az ALDE ifjúsági szervezete), Constantin Bratu (Coca-Cola Románia), Oltean Csongor (MIÉRT), Dan Barna (USR), Daniel Orza (Nagybánya Románia Ifjúsági Fővárosa), Denisa Samek (Romániai Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége), Gabriel Carnariu (Bákó Románia Ifjúsági Fővárosa), Liviu Rogojinariu (Gazdasági és Szociális Tanács), Marius Deaconu (Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége/ANOSR), Mihaela Gîrleanu (Román Országos Cserkészszervezet), Miruna Andriesei-Iavni (BOSCH Románia), Olivia Adriana Vanea (a PMP ifjúsági szervezete), Petre Manole (a PSD ifjúsági szervezete) és Petru Apostoaia (Országos Diáktanács).

Az elbírálás során a zsűri olyan szempontokat vesz majd figyelembe, mint a pályázat alapját képező motiváció, a meglátások, a célok és a küldetés koherenciája, a javasolt projektek összehangolása az ifjúsági közpolitikákkal. „Nagyon örvendünk, hogy a kezdeményezésünk által a fiatalokra egyre inkább fontos erőforrásként tekintenek a hosszútávú városfejlesztésben. A pályázó városok felvállalják a városvezetéssel való párbeszéd kialakítását, a civil részvételt és a közösségi és személyes felelősségtudat megerősítését is, és ezek nemcsak a versenyben, hanem hosszú távon is jótékony hatással lesznek” – mondta Mihai Dragoș, a Romániai Ifjúsági Tanács elnöke. „Mindhárom döntős pályázat nagy figyelmet érdemel, mind kreativitással és lelkesedéssel teliek. Külön értékeljük a felelősségvállalásokat a pályázatok előkészítésében, és nagy érdeklődéssel várjuk a benyújtott elképzelések kidolgozását. Bármelyik pályázatban benne van a lehetőség, hogy hosszútávú változásokat idézzen elő a közösségekben, és alig várjuk, hogy a győztes várost végigkísérhessük az elkövetkező szép úton – mondta Tudor Ogner, a Kolozsvári Fiatalok Föderációjának elnöke.

A Románia Ifjúsági Fővárosa programot az Európa Ifjúsági Fővárosa mintájára dolgozták ki és bonyolítják le. 2018. május 2. és 2019. május 1. között Nagybánya viseli a címet, korábban Bákó és Temesvár volt még Románia Ifjúsági Fővárosa. A program célja annak a módnak a fejlesztése, ahogyan a helyi hatóságok együttműködnek az ifjúsági civil szervezetekkel és a magánszférával annak érdekében, hogy a romániai fiatalokat helyezzék a városfejlesztési folyamatok középpontjába. A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Fiatalok Föderációja, a PONT Csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja.

 – a Transindex.ro portálról