Román-spanyol konzorcium

Erdély Hírek

Román-spanyol konzorciumot hirdetett ki győztesnek a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece (Chetani) – Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakaszának a befejezésére – jelentette be hétfő este közösségi oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

Közölte: a román-spanyol konzorcium áfa nélkül 363,79 millió lejes (26,56 milliárd forint) ajánlattal nyerte el a 15,7 kilométeres pályaszakasz befejezésének uniós finanszírozású feladatát. A cégcsoport vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt az építést.

“Ha nem lesznek óvások, és hamar alá lehet írni a szerződést, 2023-ban már végig autópályán közlekedhetünk a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti mintegy száz kilométeres távon” – közölte a miniszter.

A CNAIR 2015 februárjában kötött szerződést egy román útépítővel a pályaszakasz megépítésére, de csak 2016 májusában adta át a munkaterepet az építőnek, amely ellen később csődeljárás indult. Az útépítő tavaly márciusig – amikor szerződést bontottak vele – a munka kevesebb mint 40 százalékát végezte el.

Az útépítés befejezésére kiírt pályázaton a Drum Asfalt SRL – OPR Asfalt SRL – Obras Publicas y Regadios SA – Trameco SA – Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorcium egy román, valamint egy osztrák-német konzorciumot megelőzve nyerte el a munkát.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatár mellett épült meg egy 5,3 kilométeres szakasz, amely rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között épült 102 kilométer autópálya. Az autósok a két megépült szakasz között, az Aranyosgyéres-Maroskece távot a párhuzamosan haladó E60-as országúton tehetik meg.

 

Forrás: Erdely.ma