Rólad szól! Karaván

Hírek

A fiatalok zöme itthon szeretne boldogulni: véget ért a Rólad szól! karaván

A fiatalok zöme nem külföldön képzeli el az életét, a szülőföldjén szeretne boldogulni – ezt mutatják a Rólad szól! középiskolások és fiatal felnőttek körében szervezett konzultáción begyűjtött adatok részeredményei, amelyeket a szervezők csütörtökön, kolozsvári sajtótájékoztatójukon ismertettek. A konzultációs karavánt a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Communitas Alapítvány támogatásával szervezte meg, 30 helyszínen 51 találkozót hívtak össze. Több, mint 6 ezer kilométert utazott a stáb, naponta 1-3 konzultációt tartottak, ezekbe összesen több mint 2 ezer fiatal kapcsolódott be. Temesvártól Déván keresztül Sepsiszentgyörgyig, Nagybányáig megpróbálták Erdélyt teljesen lefedi, mindazokba a nagyvárosokba ellátogattak, ahol jelentős számú magyar ember él.

Geréd Imre, Antal Lóránt, Buryán Tünde (Fotók: Banga Előd)

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, azt tapasztalta, hogy meglepően felelősen gondolkodnak a fiatalok. A Rólad szól! karavánt sikeres akciónak ítélte, szerinte ez egy olyan kezdeményezés, amely cáfolja azt a meggyőződést, hogy a fiatalokat nem érdekli a közélet, a politika. Azonban el kell menni hozzájuk és ki kell kérni a véleményüket.

Buryán Tünde, a MAKOSZ elnöke elmondta, a konzultáció további hozadéka, hogy olyan diákokhoz is eljutottak, akik nem tevékenykednek semmilyen szervezetben, így az ő véleményük más úton nem derült volna ki.

A fiatalok számára fontos témák mellett rákérdeztek az otthonmaradás-elvándorlás kérdéskörére is, illetve kikérték a fiatalok véleményét a szavazati jognak a 16-17 évesekre való kiterjesztésére is, de azt is megkérdezték, hogy jónak tartanák-e a marihuána legalizációját. Ez utóbbi témáról a többség azt mondta, hogy nem, mert a társadalom nincs felkészülve arra, hogy egy ilyen döntés konstruktív jelleggel bírhasson. A szavazati jog kiterjesztését a fiatalok kétharmada nem tartja jó döntésnek, mert érvelésük szerint a középiskolásokat még túlságosan befolyásolják a szülők.

Bár az elvándorlási szándékra rákérdeztek a középiskolásoknál is, azonban csak az egyetemista, fiatal munkavállalók esetében bontották ki a kérdést és kérdeztek rá az okokra, vagy arra, hogy milyen országba mennének el, de a családalapításról, gyermekvállalásról is megkérdezték őket. Az elvándorlás kapcsán a megkérdezettek 44%-a mondta, hogy nem tervezi. Azok közül, akik elmennének, többnyire (16%) Magyarországot választanák, továbbá Nagy-Britannia és Németország szerepel a preferenciák között. Bár a többség mondta azt, hogy gondolt arra, hogy elvándoroljon, de ezt csak rövid időre tervezné, például tanulni vagy egy ideig munkát vállalni menne.

A középiskolásokat a tantervről is kérdezték, a konzultáció részeredményei szerint a megkérdezett fiataloknak 84%-a mondta azt, hogy változtatni kellene a jelenlegi tanterven, és azt is nagyon sokan mondták, hogy csökkenteni kellene a tanórák számát.

Bár most csak a részeredményeket mutatták be, egy hónapon belül elkészül a szociológiai jelentés is, amelyet megkap az a 750 önkormányzati ifjúsági jelölt, akik most indulnak a helyhatósági választásokon. Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke szerint a karavánnak az volt a célja, hogy a fiatalokat érintő problémákra rávilágítsanak, a cél és a feladat az, hogy a fiatalokat érintő problémákról egy javaslatcsomagot tegyenek le az idősebb, vezető politikusok asztalára.

A Rólad szól karaván egy folyamat kezdete volt. Ilyen akciókat továbbra is szeretnének szervezni, és készülnek egy reprezentatív közvélemény-kutatás megszervezésére is. (tudósítónktól)

Dátum:2016.május 26.
Forrás:www.transindex.ro