Rimaszombati, rozsnyói s pelsőci diadal

Kazincbarcika Kiemelt cikk

Huszonkét éve hagyományosan a Tompa Mihály Országos Versenyt megelőzi az Egressy Béni Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma és a Barcika Art Kommunikációs, Kulturális és Sport Szolgáltató KFT szervezésében.

Az idén immár másodszor versíró pályázatot is hirdettek, s ahogy már megszokhattuk az előző években, a Felvidék képviselői ugyancsak sikeresen szerepeltek, több első helyet is elhoztak a rimaszombati, pelsőci és rozsnyói versenyzők.

„A versenyt a 7-18 éves korosztály részére, 10 kategóriában szervezzük, s arra meghívást a területi elődöntőkön legjobban szereplő diákok kaptak; az encsi körzet legjobbjai, Kazincbarcika és környéke, valamint a határon túli területekről, Szlovákiából Rimaszombat és környéke, Rozsnyó és környéke, Szepsi és környéke, Tornalja és térsége, valamint Kárpátaljáról érkeztek a szavalók” – mondta el érdeklődésünkre Dienes Mária főszervező, a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma elnöke. Az idén 115 versenyző érkezett, köztük hetvenen a határon túlról. A Himnusz elhangzása után a rozsnyói Horyzone együttes adta elő műsorát. A csapatot pénteken láthatjuk majd a Tompa Mihály Országos Verseny hatodik kategóriájának döntőjében is. Demeter Zoltán országgyűlési képviselő szintén köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően a Dózsa György Tagiskola osztálytermeiben vette kezdetét a verseny, s azok részére, akik már végeztek, a Gyermekek Háza tartott kézműves foglalkozást. A közös értékelést Érsekcsanádi István tanár tartotta, majd átadták az okleveleket és a díjakat.

A versíró pályázatra 17 alkotás érkezett. Az első korcsoportban nem akadt jelentkező, a második korcsoportban (5-9. évfolyam) 9, míg a középiskolások 7 alkotással neveztek be. A 2. korcsoportban az első helyet a szepsi Viszlai Anna szerezte meg a rimaszombati Balázs Bettina előtt. A 3. korcsoportban a tornaljai Zsíros Krisztiánnak a harmadik hely jutott.

A vers- és prózamondók versenyében elsősorban a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola diákjai remekeltek, Szabó Réka (1-2. – próza) győzött, míg Madarász Lili (1-2. – vers), Mács Zille Anna (3-4. – vers) a második helyen végzett. Jutott első hely a Tompa Mihály Református Gimnáziumnak is, Vámos Dorka (5-6. – próza) győzött, míg Szaniszló Kincső (5-6. – vers) a második lett. Ebben a kategóriában a rozsnyói Református Egyházi Alapiskola diákja, Veres Saskia vitte el az első díjat, ahogy a 7-8.- prózában szintén az iskola diákja, Papp Márton győzött. A legkisebbek versmondói között a pelsőci Radics Noémi győzött, az 5-6. – prózamondói között Vámos Dorka mögött a szádalmási Jánosdeák Ákos lett a második.

A középiskolások között prózában a rozsnyói Šafárik Gimnázium diákjai taroltak, Fazekas Mónika győzött Szabó Dózsa Marek előtt, a harmadik a tornaljai Lenkey Gábor lett. A versmondók között Gadóczi Gergő révén ugyan hazai győzelem született, de a képzeletbeli dobogó további fokaira a rozsnyói Csobády Csilla és Gyenes Orsolya állhattak fel.

 

Forrás: Felvidek.ma