Réz-hegységben is Magyar Napok

Réz-hegység Kiemelt cikk

Három a magyar igazság a Réz-hegységben is

Augusztus 19-én délután rendezték meg harmadik alkalommal a Réz-hegységi Magyar Napot.

Első két alkalommal Derna adott otthont a rendezvénynek, melyen a dernaiakon túl kövesegyházi, tatarosi és varaszótanyai magyarok is részt vettek. Idén bővítették a kört és Papfalvát is bevették a meghívottak körébe, egyből házigazdaként. Ennek köszönhetően a rézhegységi szórványmagyarok találkozójának helyszíne a Papfalvai Egészségügyi Központ volt. Házigazdái pedig dr. Kékedi Judit helyi RMDSZ elnök és Lukács Attila, kövesegyházi református lelkipásztorok voltak. A szervezésből idén is kivette bőven a részét Grim András megyei tanácsos, szórványért felelős megyei RMDSZ alelnök. Az Egészségügyi Központ udvarán alakították ki a szabadtéri színpadot és nézőteret, melyhez az időjárás is teljes mértékkben a hozzájárulását adta. Az esőmentes, kellemesen meleg idő éppen alkalmas volt a rendezvény lebonyolításához. Volt persze B tervük is, hiszen az intézmény filagóriája mellé még két sátrat is felállítottak…

Ünnepi beszédek

Elsőként a házigazda, dr. Kékedi Judit köszöntötte röviden az egybegyűlteket, majd Grim András beszédében kiemelte, hogy már tavaly megígérték, hogy Papfalvát is bevonják a programba és ezt be is tartották. „Tudom, hogy a szórványban élőkben van annyi elszántság és bátorság, hogy megőrizzék identitásukat, melyben remélem ez a találkozó is segít. Eljutottunk odáig, hogy az összes Bihar megyei szórványban tudunk szervezni közösségi magyar napot, mely segíti hagyományaink, kultúránk megőrzését” – mondta Grim. A továbbiakban Lukács Attila lelkipásztor szólt: kiemelte, hogy ezen találkozókon megtapasztalhatják a közösség egységét és annak összetartását. „ A szórványban van élet, és a benne élő magyarok össze tudnak tartani és ilyenkor megmutatkozik az egységben rejlő erő” – hangzottak Lukács szavai, aki a végén köszönetet mondott mindenkinek, aki jelen volt a magyar napon. A papfalvai magyar közösség nevében Erős Joó Béla református lelkipásztor mondott köszöntőt: „ahogy a fa ragaszkodik a gyökereihez, úgy kell ragaszkodjon az ember az identitásához, nyelvében, kultúrájában, mindennapjaiban” – mondta, majd egy, az eseményhez illő igeverset is felolvasott.

Előadások

A köszöntők után a mezőtelegdi Pacsirták Néptáncegyüttes lépett fel az alkalmi színpadra, akiket „menedzserük” Szoboszlai István református lelkipásztor is elkísért. Ő magát az együttes lótifutijának nevezte. Kiemelte, hogy nagyon büszke a táncegyüttesre, melynek megvalósulásában kevesen bíztak. Csíkszentdomokosi, szatmári és dél-alföldi táncokat adtak elő, óriási közönségsikert aratva. A magyar szívet, s lelket melengető táncok után az MM Pódium művészei – Meleg Attila, Verestói Mária – a Liget dalai című előadásukkal fokozták a hangulatot. A Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs műveiből összeállított műsor magával ragadta a közönséget. Az ismertebb dalokat, operett részleteket együtt énekelték a fellépőkkel. A magyaros hangulatra a magyarosan készített bográcsgulyás tette fel a képzeletbeli koronát, melyet szeretetvendégség keretében minden részvevő megízlelhetett.

Forrás: erdon.ro