Repült a girokopter és a rakéta

Csincsik Zsolt Ada Hírek

Az Ada Aeroklub ifjúsági és felnőtt repülőmodellezői sikeres versenyidényt zártak

A márciustól októberig tartó versenyidény során a ligaküzdelmekben, az országos bajnokságon és a világkupán is jól szerepeltek az Ada Aeroklub repülőmodellezői, akik jó néhány alkalommal értek el dobogós helyezést, többtucatnyi arany-, ezüst- és bronzérmet szerezve.

Stojan Mrđanov Cole klubelnök elmondta, hogy a négyfordulós ligában három-három ifjúsági és felnőtt versenyzővel indultak, akik az összesítésben huszonhárom érmet, köztük sok aranyat, valamint hét serleget szereztek. A klubelnök, aki maga is versenyzett, elégedett a versenyzők teljesítményével, akik csapatban és egyéniben is jól szerepeltek a ligában. A ligaküzdelem tavasszal kezdődött, a nyári szünet után ősszel folytatódott, majd októberben zárult. A felnőtteknél az adai csapatot Illés Ferenc, Stojan Mrđanov Cole, Nemanja Radašin alkotta, valamint az egyik fordulóban indult Csuvik Viktor is. A felnőttek négy kategóriában versenyeztek: raketoplannal, girokopterrel, valamint ejtőernyős és szalagos rakétával. Az ifjúsági csapat tagja volt Milan Dimitrov, Emil Dragin és Srđan Radašin. Az ifjúsági modellezők két kategóriában indultak, mégpedig ejtőernyős és szalagos rakétával. A klub elnöke megjegyezte, hogy a modellezőik októberben részt vettek az országos bajnokságon, amely egyben világkupaverseny is volt. Ezen az adai versenyzők szintén jól szerepeltek, de ez alkalommal nem sikerült az első helyen végezniük, csak második és harmadik helyezést értek el. Stojan Mrđanov Cole büszkén újságolta, hogy az egyik versenyzőjük, Milan Dimitrov a szerb válogatott tagjaként az idén részt vett a világbajnokságon, amelyet Ukrajnában rendeztek meg. Milan Dimitrov és két csapattársa a girokopterek kategóriájában a harmadik helyet szerezte meg csapatban. A világbajnokságon egyébként mintegy 40 ország 190 versenyzője vett részt.

Az Ada Aeroklub székhelye, illetve műhelye már lassan két éve az adai I. helyi közösség épületében található, ahova tízéves kortól várják azokat a fiatal lányokat és fiúkat, akik érdeklődnek a repülőmodellezés iránt. A klubelnök elmondta, hogy jelenleg négy új fiatal tagjuk van. Az újoncok először kezdő modelleket, főként papírrakétákat készítenek, majd amikor már ezt jól csinálják, akkor elkezdhetik a versenymodellek készítését a jövő márciusban kezdődő versenyidényre, amelyen egy-két alkalommal már ők is részt vehetnek.

– A klubban jelenleg javában folyik a munka, mivel a téli időszakban készítjük a modelleket. Ilyenkor toborozzuk az új tagokat is, akiket várunk az egyesületbe. Ha szükséges, akkor több csoportot alakítunk, amelyek tagjaival hét közben is bejövök a műhelybe dolgozni, mert nyugdíjas vagyok, és ráérek. A modellezés iránt érdeklődő fiatalokat egyébként minden szombaton 16 és 19 óra között, valamint vasárnap 10 és 12 óra között várjuk a klubban – közölte Stojan Mrđanov Cole.

 

Forrás: Magyar Szó

aero

A versenyzők télen készítik az új repülőmodelleket (Csincsik Zsolt felvétele)