Rengeteg ingyen tankönyvet osztanak

Magyarorzág Kiemelt cikk

Három éve tart a tankönyvreform, így minden évben jelentős változásokat hoz a diákok életében a szeptember. Idén az egyik legnagyobb újdonság, hogy minden alsó tagozatos általános iskolás ingyen kapja a tankönyveket. Na persze nem csak ők, mutatjuk a teljes listát.

 

A Pénzcentrum információi szerint a 2016/17-es tanévben a magyar általános- és középiskolás diákok 67 százaléka kapja ingyen a tankönyveket. Ez a szám az előttünk álló tanévben is két részből tevődik össze.

Egyrészt a 2013/14-es tanévtől, felmenő rendszerben ingyenessé tették a tankönyveket; tehát 3 tanévvel ezelőtt az elsősök, tavaly már az 1-3. osztályos tanulók, míg

idén már minden alsó tagozatos diáknak alanyi jogon jár az ingyentankönyv.
Azok esetében pedig, akikre az alanyi jogon járó ingyenesség nem vonatkozik (az idei évben 5. osztálytól felfelé), a már ismert normatív kedvezményre való jogosultság érvényesül. Szociális alapon pedig az idei évben (is) a következő kategóriákat nevesíti a törvény:

  • tartósan beteg
  • sajátos nevelési igényű
  • halmozottan fogyatékos
  • pszichés fejlődési zavarai miatt, a tanulásban súlyosan és tartósan akadályozott
  • három- vagy többgyermekes családba tartozik
  • nagykorú, de saját jogán családi pótlékra jogosult
  • aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül

A 2016/2017-es tanévre már április 30-ig leadták az alaprendelést az iskolák, ezen június 30-ig lehetett módosítani indokolt esetben. A tankönyvellátást a Könyvellátó Nonprofit Kft. (KELLO) bonyolítja, és az iskolák a tanév kezdete előtt internetes felületen rendelik meg a tankönyvcsomagokat a cégtől. Diákonként történik a rendelés, ezeket a KELLO összesíti, majd leszállítja a kiadóktól az iskolákba.

Idén a másik változás, hogy a könyvtárellátó létrehozott a honlapján egy “szülői felületet”, amelyet nem kötelező használni, pusztán lehetőség – olvasható a KELLO honlapján.

Ez a felület többek között azt a célt szolgálja, hogy azoknak a szülőknek, akiknek fizetni kell a tankönyvért, lehetőséget kapnak elektronikusan letölthető számla igénylésre, és a csekkes megoldás helyett választhatnak átutalást, és bankkártyás fizetést is. Emellett módosítani is lehet a tankönyvrendelést az említett felületen. A könyveket szeptember 15-ig kell kifizetni a postán készpénzzel, bankkártyával, vagy iskolakezdési utalvánnyal, valamint lehet banki átutalással, és a tankönyvellátó honlapján a szülői felületen.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) idén több mint 1300 kiadványt kínál a tankönyvjegyzéken, és összesen 10 millió példányt készít a kiadványokból. Július 31-ig az összes tankönyvet kinyomtatják, majd ezek a KELLO raktáraiba kerülnek, és onnan szállítják ki az iskolákba a tanév kezdetéig.

Az iskolakezdési támogatás egy kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, amit a munkahelyen igényelhetnek a szülők. Idén egy szülőnek gyermekenként 33 300 forint adható, és mind a két szülő felveheti a támogatást ugyanazon gyermek után is.

Forrás:  polgarportal.hu