RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA

Hargita megye Kiemelt cikk

RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA SZENT LÁSZLÓ NYOMÁBAN

November 28-án kedden, 10 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a csíkszeredai József Attila Általános Iskola dísztermében rendhagyó történelemórát tart az iskola V-VIII. osztályos diákjainak.

A Szent László nyomában címmel megszervezett esemény része a Szent László emlékév keretében Hargita Megye Tanácsa támogatásával megvalósuló programoknak. A csíkszeredai tanulók számára Sashalmi Tamás, a Székelyudvarhelyen működő Arany Griff Rend Egyesület képviselője vetítéssel, viselet- és fegyverbemutatóval egybekötött előadáson mutatja be a  lovagkirály életét, legendáit és az őt megjelenítő erdélyi falfreskókat.

A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az emlékév célja felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztényegység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont az év folyamán több rendhagyó Szent László vonatkozású rendezvénnyel kapcsolódott az emlékév programsorozatához. Programjaink célja, hogy rendhagyó történelemórák, tanulmányutak, rajzverseny, régizene koncertek, és középkori bemutatók segítségével megismertessük lovagkirályunk életét és feltérképezzük a térségünkben fennmaradt Szent László emlékhelyeket azok hagyományait és legendáit, bevonva a diákokat és a helyi lakosokat.

A Csíkszeredában tartandó rendhagyó történelemóra zárja az emlékév programsorozatát, reméljük, hogy az emlékév üzenete ezen programok segítségével több emberhez eljutott. A lovagkirály emléke előtt tisztelegve idézzük a Himnusz Szent László királyról c. vers sorait: „Menedéke magyaroknak,…néked áldás, tisztelet.”

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont sajtóközleménye

Forrás: erdely.ma