Regionális ifjúsági találkozó

Szeged Hírek

Regionális ifjúsági találkozó a Katolikus Házban

Szeged, Magyarország, augusztus, 24-26, 2018. – A tavalyi sikerre való tekintettel, idén ismét Ifjúsági találkozót szerveztek a szegedi Katolikus Házban.

2018. augusztus 24. és 26. között Regionális ifjúsági találkozót rendeztek a szegedi Katolikus Házban. A Szeged-Belvárosi Plébánia közösségi házában tartott esemény a közösségépítés és a szociális érzékenység fejlesztése köré épült.

A középiskolás korosztálynak szóló programon önkéntesek és közösségvezetők vettek részt, a szegedi és a dél-alföldi régió fiataljai mellett a Vajdaságból és Temesvárról érkeztek a résztvevők. A találkozó programja közösségépítő eseményekből és különböző workshopokból állt. Utóbbiak között lehetőség volt érzékenyítő csoportfoglalkozásra, meseterápiára vagy színházi programra, de kalandparkba, lovagolni vagy tiszai vikinghajós evezésre is eljuthattak a részt vevők.

Az ifjúsági találkozó megszervezésével fontos célunk volt, hogy hidat építsünk, ne csak az egyház és a civil társadalom, hanem a Régió fiataljai között is. Éppen ezért, határon átnyúló találkozót szerveztünk, amelyen a nagybecskereki iskolanővérek diákjai és a Temesvári Bartók Líceum tanulói is részt vettek. A közösségépítő találkozások mellett a szemléletformálás is kiemelt szerepet kapott: az érzékenyítő foglalkozásokon a sérültek világának és mindennapjainak részeseivé váltunk.

A találkozó élményeit, az összegyűjtött tapasztalatokat és a kibontakozó új barátságokat a résztvevők otthon, saját közösségeikbe visszatérve kamatoztatják tovább.

A találkozó megszervezése az HUSRB1602/32/0247 Önkéntesek és közösségek határok nélkül projekt keretein belül valósult meg, melyet az Interreg – IPA CBC Magyarország – Szerbia program támogat.

dig

 

Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programról

Az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program az Európai Unió 2014-2020 időszakra vonatkozó pénzügyi keretrendszerének előcsatlakozási eszköze (IPA) keretében valósul meg. A résztvevő országok – Magyarország és Szerbia – „közös irányítási rendszerben” végrehajtva a Program különböző szervezetek közötti együttműködési projekteket támogat a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyékből és a következő szerbiai területekből álló programtérségben: Nyugat-Bácska, Észak-Bácska, Dél-Bácska, Észak-Bánát, Közép-Bánát, Dél-Bánát és Szerémség.

A Program egy stabil és együttműködő régió kialakítását és a határtérség általános életminőségének javítását támogatja. Lehetővé teszi a két ország szervezetei közötti gazdasági együttműködést, támogatja a közös identitást és a határtérség kulturális és történelmi örökségét, továbbá hozzájárul környezeti fenntarthatóságához és biztonságához.

További információkért látogasson el a www.interreg-ipa-husrb.com weboldalra.

 

Kapcsolat:

Önkéntesek és közösségek határok nélkül

Barnabás Gergely

Katház Közhasznú Nonprofit Kft.

+36-62-311-216/100

6720 Szeged, Dugonics tér 12.

 

 

JOGI NYILATKOZAT

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben a Katház Közhasznú Nonprofit Kft.vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

 

Forrás: Délvidéki Civil Portál