Rászolgálnak a civilek a bizalomra

Kiemelt cikk

Egyértelmű, világos célok, átlátható viszonyok, s közösségerősítő kapcsolatok: helyi civil szervezetek vezetői szerint a megszolgált bizalomra biztosan lehet építeni. Somogyban 928 olyan szervezet van, mely számára egyszázalékos adófelajánlást lehet tenni: a legnépszerűbbek között egészségügyi, illetve állat- és természetvédelmi csoportok is találhatóak.

– Igyekszünk minél több kaposvárit, somogyit megszólítani – hangsúlyozta Horváth Gábor, az Idősek Közösségeinek Somogy megyei és Kaposvári Szövetségének elnöke. – Kulturális és közösségi programok sokaságát rendezzük meg évről évre. A sikeres összejövetelek, a seregnyi pozitív visszajelzés csapatunkban megerősítette, hogy ezen az úton kell haladnunk. Szövetségünk átláthatóan működik, arra használjuk fel a támogatást, amire kaptuk, nálunk szigorú elszámolás van.

Berendezést, felszerelést vásárolnak

Mester József, a Kaposszerdahelyért Egyesülete elnöke kiemelte: a közösségteremtést, a kultúra közvetítését tekintik fő feladatuknak. A 2000-ben alapított szervezet tíz éve rendszeresen szervez találkozókat, legutóbb például a szőlőtelepítésről hallhattak előadást. Kezdetektől fogva az motiválja őket: össze kívánják hozni a helybelieket.

– Egy civil szervezet elismertségét több dolog jelzi, például a támogatás – jegyezte meg Nagy Tamás, a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. – Alapítványunk is részesült az adófelajánlásból, s reméljük, ezután is megszolgáljuk a közbizalmat.

Németh Géza, az 1992-ben bejegyzett Kaposvári Mentő Alapítvány titkára úgy vélte: a széleskörű szakmai tevékenységüket értékeli a lakosság. Az szja-felajánlásokból befolyt támogatásból hosszú évek óta a mentők munkáját segítő berendezéseket, felszereléseket vásárolnak valamint képzésen gyarapítják tudásukat a kaposvári szakemberek.

– Jelenleg 373 regisztrált civil szervezet található Kaposváron és ez a szám évről évre növekszik – tájékoztatott Mágó Armand, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. – Kaposvár közgyűlése minden évben az éves költségvetési rendeletében dönt az egyes támogatási keretekben szétosztható pénzösszegekről. Anyagi támogatásra a civilek a támogatási keretekből számíthatnak.

A civil szervezetek – leszámítva az önkormányzati tulajdonban álló társaságokat, a kiemelt sportegyesületeket, egyházakat és a társasházakat – 2015-ben 59 583 265 forintot kaptak, míg 2016-ban ez 61 299 596 forint volt. Mágó Armand kitért rá: rengeteg tevékenységet űznek, de kulturális és művelődési területen működik városunkban a legtöbb civil szervezet.

– Nagyszerű dolog, amikor azonos érdeklődésű emberek szervezett formában tesznek valami olyat, ami nem csupán számukra, hanem az egész város számára hasznos – közölte. – Legyen szó közéletről, kultúráról, környezetvédelemről vagy akár a sportról, a civil szervezeteknek hála nagyszerű közösségek alakulnak ki, amelyeknek az összetartozása éppúgy fontos, mint a Kaposvárért végzett munkájuk.

Toplistán az egészségügy és az állatvédelem

Somogyban 928 olyan civil szervezet van amely számára egy plusz egy százalékos felajánlást lehet tenni. Poszovácz Gabriella, a NAV megyei igazgatóságának szóvivője lapunkkal közölte: tavaly az országosan felajánlott 14,5 milliárd forintból 143 millió forint érkezett Somogyba.

– Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy megyénkben egyre többen élnek a lehetőséggel és ajánlják fel az adójuk egy plusz egy százalékát – közölte. – A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is az állat és természetvédelem, az egészségügy, az oktatás-nevelés valamint a különböző segély és támogató szervezetek voltak a legnépszerűbbek, így ők kapták a legmagasabb összegeket.

Nem veszik el kézen-közön a pénz

– Halasításra és a környezet szépítésére fordítjuk az adófelajánlásból származó összeget – felelte kérdésünkre Dékány Andor, a kaposvári Húskombinát Horgászegyesület elnöke. – A pénz nem veszik el kézen-közön, az utolsó fillérig el kell számolni. Ha hiba lenne, akkor az gyorsan kiderülne, s megvonnák a támogatást. Évente nagyjából 100-130 ezer forintot ajánlanak fel a szervezetünknek: a dolgozó horgász tagokon kívül általában a rokonaik, ismerőseik és a baráti kör segít. Számunkra ez fontos bevételi forrás. Dékány Andor szerint a helyi civil szervezetek tevékenysége szinte nap mint nap érzékelhető, mely a közbizalom kialakulásában meghatározó lehet.

A magyarok többsége bizalmatlan a külföldi finanszírozású civil szervezetekkel szemben, a magyar fenntartásúakban viszont bíznak; a bizalmi lista elején a felsőoktatási intézmények állnak – ismertette a február eleji közvélemény-kutatásának eredményeit a Századvég Alapítvány a távirati irodával.

Az ezer ember telefonos megkérdezésen alapuló vizsgálat szerint a magyar lakosság többsége – 56 százaléka – bízik a magyar civil szervezetekben, azonban a külföldi politikai és gazdasági erők által finanszírozott civil szervezetek megítélése jóval negatívabb. A megkérdezetteknek csak 29 százaléka bízik ezekben a szervezetekben, a baloldaliak 61 százaléka, a középen állók 31 százaléka, a jobboldaliak 13 százaléka válaszolt így.

– Azok lehetnek bizalmatlanok egyes külföldi finanszírozású civil szervezetekkel szemben, akik úgy érzik, hogy tevékenységük az ország érdekeit sérthetik – hangsúlyozta Horváth Gábor, az Idősek Közösségeinek Somogy megyei és Kaposvári Szövetségének elnöke. – Legyen szó bármilyen civil szervezetről, alapkövetelmény, hogy a közösséget képviselje, értéket közvetítsen, s a társadalom javát szolgálja. Szövetségünk megalakulása óta tudatosan erre törekszik.

 

Forrás: sonline.hu