Pünkösdi Kórusszemle

Horvátországi Magyar Napló Pélmonostor Kiemelt cikk

A Pélmonostor Magyar Kultúregyesület június 3-án tartotta meg a már hagyományossá vált Pünkösdi Kórusszemlét. A rendezvény a pélmonostori Magyar Ház nyári színpadán zajlott.

A Pélmonostor Magyar Kultúregyesület már több éve szervezi pünkösd ünnepének alkalmából a kórustalálkozót. A rendezvény fő célja a barátkozás, társalgás azokkal a kórusokkal, akik a magyar kultúregyesületeken belül működnek. A szombat délutáni esemény kellemes, baráti hangulatban telt. A vendégeket Ágh Izabella, a Pélmonostor Magyar Kultúregyesület elnöke köszöntötte. Köszöntőjében elmondta, nagy    öröm   számára,   hogy   az énekkarok elfogadták a meghívást és ismét egy gyönyörű délutánt tölthetnek együtt.
– A    rendezvény    célja   az,   hogy együtt legyünk, örüljünk egymásnak, együtt nótázzunk a kórusszemle alatt és után is. A kórusok erre az alkalomra gyönyörű népdalcsokrokkal érkeztek Pélmonostorra. A pélmonostoriak élvezték minden egyes kórus fellépését. Remélem jövőre is ilyen nagy sikerrel szervezzük meg a kórustalálkozónkat – hallottuk Izabellától.

Az elnök asszony ezúton is szeretné felhívni minden érdeklődő figyelmét, hogy ősztől csatlakozzanak az egyesület szakcsoportjaihoz.
– Ezen a napon az egyesület Talicska Ifjúsági Néptáncegyüttese Marincin vendégszerepelt. Tehát zajlanak az események az egyesületen belül. Nyáron a szekciók picit szünetelnek, de ezúton szeretnék meghívni minden kedves érdeklődőt, hogy ősztől csatlakozzanak hozzánk. Nagy szeretettel várjuk a kisiskolásokat is a játszóházunkba, a Magyar Házba. A programokat úgy alakítottuk ki, hogy megfelelőek legyen olyan gyerekek részére, akik nem anyanyelvi szinten beszélik a magyar nyelvet. Az a célunk, hogy ezekből a gyerekekből felcseperedjen egy nemzedék, aki majd egy napon folytatja a megkezdett tevékenységünket. A gyermek és az ifjúsági tánccsoporthoz is szeretettel várjuk az érdeklődőket – tette hozzá Ágh Izabella.

Az idei szemlén öt énekkar mutatkozott be. Elsőként a házigazda Pélmonostor MKE asszonykórusa mutatkozott be Vajzenbah János vezetésével. Őket a Bóni Elvira által vezetett Laskó Művelődési  Egyesület  és  a  Dárdai   MK énekkara követte, majd az eszéki Népkör vegyeskara Kodály Zoltán és Bartók Béla népdalfeldolgozásait adta elő. A Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület énekkara is rendszeres résztvevője a Pünkösdi Kórusszemlének, idén is szívesen érkeztek a rendezvényre. Az ünnepi eseményen felcsendült népdalcsokrok után a kórusok együtt is énekeltek. Ezután Ágh Izabella minden kórus részére kiosztotta az emléklapokat.

Bóni Elvira, a Dárdai Magyar Kultúregyesület és a Laskó Művelődési Egyesület kórusának vezetője elmondta, örömmel érkeztek a találkozóra és tették színesebbé a találkozót.
– Örülök, hogy újra Pélmonostoron lehetünk, ahova lehet mondani, hazajárunk, hiszen számtalanszor vendégeskedtünk itt. Ez alkalomból a dárdai és a laskói kórusok közösen léptek a színpadra. A szemlén népdalokat adtunk elő, de a jelenlévőket megörvendeztettük egy nyugdíjas indulóval is, amit végül közösen énekeltünk. Igyekszünk a közönségnek valami újdonságot is nyújtani és szeretjük, ha a közönség is jól érzi magát. Az effajta találkozók kiváló lehetőséget adnak az ismerkedésre, barátkozásra. Ilyenkor elmondjuk egymás gondjait, lehetőségünk van bemutatni a munkánkat, valamint azt is, mivel telnek azok az órák, amiket együtt tölt a csoport. Kinézve az udvarra, egy nagy családot látok, hiszen itt már mindenki évek óta ismeri egymást – mondja lapunknak Bóni Elvira.

14-1

A kórusszemlét a Pélmonostor MKE színjátszó csoport komikus előadása színesítette, amellyel mosolyt csaltak mindenki arcára. A tagok öregasszonyoknak öltözve pompás hangulatot varázsoltak a színpadon, táncba csalogatva a közönséget is.
– A Pünkösdi Kórusszemle alkalmával a Pélmonostor MKE színjátszó csoportja megnevetette a résztvevőket egy rövid jelenettel, ahol tíz tag nyugdíjas öregasszonynak öltözve előadta a Nézését meg a járását című dalt komikus összeállításban, ezzel szórakoztatva a jelenlevőket. Mint színjátszó felelős könnyű helyzetben vagyok, mert a tagok szívvel-lélekkel a csapatszellem teljes odaadásával   együttműködnek. Ezért eredményes a munkánk – mondja Manya, a színjátszó csoport vezetője.

A kórustalálkozók egyaránt baráti és lelki kapcsolatokat is magában hordoznak. A Pélmonostorra érkező vendégek és a helyi lakosok olyan zenei élményben részesülhetnek  évről  évre,  mely  csak  az együttzenélés által jöhet létre. Az előadás után kellemes zene, vacsora és finom házi sütemény mellett társalogtak a résztvevők, akik elmondták, mindig remekül érzik magukat ezen a rendezvényen.

V.D.