Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes igazgatója

Erdély Hírek

Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatója

Demeter Szilárd írót bízta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere. A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség betöltésére idézi az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleményét az MTI.

Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett. Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelő szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak. Több, mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett (jelenleg szerkesztőbizottsági tagja).

2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.  2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.  Prózaíróként az ezredfordulón debütált, a legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is – olvasható a közleményben.