Példaképek a karitatív szervezetek

Magyarország Kiemelt cikk
A szociális területen dolgozóknak szükségük van példaképekre. Ilyen példaképek lehetnek a katolikus egyház szentjei, de a különböző egyházak karitatív szervezetei is – hangsúlyozta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Katolikus Társadalmi Napok ünnepélyes megnyitóján pénteken Budapesten.

 

A katolikus egyház társadalmi tanítását és szerepvállalását bemutató kétnapos rendezvényen Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt, hogy a rendezvény a “szeretet seregszemléje”, ahol a résztvevők megmutatják, hogy egyének és közösségek milyen sokféleképpen tudják megvalósítani a felebaráti szeretetet. Az MKPK elnöke rámutatott: az eseményen megtapasztalható, hogy a sok nyomorúsággal és keserűséggel teli világban mennyi szépség és emberi jóság is rejlik. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megnyitó beszédében kiemelte: a keresztény hit nem csupán elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot. Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: “olyan világkorszak küszöbén állunk, amely megkérdőjelezi az emberi jóságot és az Istenben való igaz hitet, és csak a technikát, a haszonszerzést és a kényszeresen fenntartott fejlődést élteti”. Ezért is fontos, hogy az idei Kattárs egyik központi témája az irgalmasság – tette hozzá.

A negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak aktuális társadalmi kérdésekről, például a menekültválságról és a klímaváltozásról. A Szent Márton-év és az irgalmasság szentévének alkalmából a program részeként e két témában tartanak konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A megnyitón részt vett Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök és felesége, valamint Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye is.

forrás: kormany.hu