Pedagógusok cseréltek tapasztalatot

Románia Hírek

Óvodapedagógusok cseréltek tapasztalatot

Mintegy ötven magyarországi óvónő látogatott a csütörtökön Nagyváradra. Amint Pető Csilla szaktanfelügyelőtől megtudtuk, a magyarországi Óvodapedagógusok Nyári Egyetemét ebben az évben Debrecenben tartják, s a programban egy egynapos nagyváradi kirándulást is beiktattak.

Az út célja az volt, hogy a nyári tábor résztvevői megismerkedjenek az itteni oktatói-nevelői munkával, a szakfelügyelettel, betekintést kapjanak a nagyváradi óvodákba járó gyermekek életébe. Más aspektusok iránt is érdeklődést mutatott a magyarországi csoport, például, hogy hogyan zajlik itt az óvóképzés, illetve milyen az együttműködés a szülőkkel.

A magyarországi pedagógusok egy része az Orsolya óvodába, egy másik része pedig a Csillagocska Református Zeneóvodába látogatott el.

Az Orsolya óvodában Farkas Tünde igazgató fogadta őket, s bevezetőként szólt az óvoda tevékenységéről, történelmi múltjáról. Pető Csilla a szaktanfelügyelet szerepéről, jelentőségéről tett említést. Mint megtudtuk, Magyarországon 23 év után, 2013-ban állították vissza a tanügyi szakfelügyeletet, s nagyrészt a romániait vették alapul – mely viszont egy francia modell után lett megalkotva.

A magyarországi óvónők közös foglalkozásokon vettek részt a gyerekekkel, majd megbeszélések, tapasztalatcsere zajlott a két váradi óvoda pedagógusaival. A látogatás közös városnézéssel zárult.

Forrás: erdon.ro