Partiumi zenészek találkoztak

Nagyvárad Kiemelt cikk

Partiumi zenészek találkoztak

Péntek este/éjjel a váradi Trade Centerben rendezte meg az V. Partiumi Zenésztalálkozót az RMDSZ Bihar megyei szervezete. A díszvendég Szőke Zoltán színművész volt a jó hangulatú bulin.

Néhány évvel ezelőtt disznótoros, illetve farsangi mulatsággal kezdődött a várad-őssi sportcsarnokban, azonban az évek folyamán kinőtte ezt a létesítményt, és mára Bihar megye legnagyobb magyar mulatságává vált. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Partium Alapítvány és a Sanzon zenekar által rendezett Partiumi Zenésztalálkozóról van szó, mely idén ötödik alkalommal került megszervezésre a várad-szőllősi Trade Centerben, több mint másfél ezer résztvevővel. A sikert jelzi, hogy akár többen is jöttek volna, de már nem volt erre kapacitás.

Berényi Miki

A megye szinte minden sarkából rengeteg személy érkezett, s amíg a régi ismerősök, barátok örömmel üdvözölték egymást, s elhelyezkedtek, akik akarták, tombolajegyeket vásárolhattak, illetve természetesen később is az est folyamán. A műsorvezetői szerepeket Balázs Anita és Szőke Zoltán színművész, a népszerű Barátok közt sorozat Berényi Miklósa látták el. Utóbbit többször is megostromolták a nők, de a szappanopera férfi rajongói is, talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy több tucatnyi szelfi, közös fénykép készült vele közösen.

A rendezvény kezdetén vezető RMDSZ-es politikusok kívántak jó szórakozást az egybegyűlteknek: Cseke Attila szenátor, az RMDSZ megyei elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök, Biró Rozália parlamenti képviselő és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. Az előzetes program szerint a meghívott zenekarok a következők voltak: a Desszert zenekar, a Koktél, a Westlife, a Haver-Rock, a Dreamers, a Nagyváradi Ifjúsági Fúvószenekar és a Dupla Kávé. Médiatámogató a Bihari Napló volt.

Forrás: erdon.ro