Pán Péter nyomában

Ada Vezércikk

Két hete már reggeltől kora délutánig gyermekzsivajtól hangos Adán a Kreastol Klub székháza, ahol az óvodás és kisiskolás gyermekeknek tartanak nyári tábort, amely ma zárul. A bejárós tábor Pán Péter világába kalauzolja azt a közel ötven óvodást és kisiskolást, akiknek külön csoportban egy-egy héten át szervezték meg hétfőtől péntekig a programot, sok-sok játékkal és érdekes kézműves-foglalkozásokkal. Hegedűs László, a Kreastol Klub munkatársa elmondta, hogy az idén második alkalommal szervezik meg a nyári tábort, amely Pán Péter világába vezeti be a fiatalokat, akikkel filmrészletek megtekintése után beszélgetnek a mesehős történetének üzenetéről. Továbbá ehhez illően díszítették fel a klubhelyiséget, az udvart, ahol építettek egy kalózhajót is. Ráadásul ebben a szellemben zajlottak a kézműves-foglalkozások, amelyeken Pán Péter-fakéseket, Csingiling-szárnyakat, kalózsapkákat és más dolgokat készítettek, illetve egyedi kincskereső térképet használtak az alapanyagok felkutatásához.

– A táborban csapatépítő játékokat jászunk a gyerekekkel, hogy igyekezzenek minél jobban megismerni egymást, beszélgessenek egymással, és együtt legyenek. Együtt éljék át a kalandokat, a sikereket és a kudarcokat, illetve együtt próbáljanak túljutni a problémákon. A tábor legfőbb célja, hogy a multimédiás eszközök elől elcsábítsuk a gyerekeket, és lehetőséget adjunk nekik, hogy a kortársaikkal együtt legyenek, valamint kibontakoztassuk bennük azt a sok szépséget és tehetséget, ami megvan bennük – nyilatkozta Hegedűs László.

Forrás: Magyar Szó