Ötven forintért nadrág?

Magyarország Kiemelt cikk
Szeptember végén nyílt adománybolt Miskolcon, november első felében pedig lesz egy Pápán is. Többféle szervezet, többféle módon üzemelteti ezeket és ilyenkor, a hideg beálltával egyre nő az adományozási kedv is.

 

Ruha ötven forinttól

Az adományboltok a krízishelyzetben élő családokon, a mélyszegénységben élőkön szeretnének segíteni – mondta Zsebesi-Lengyel Melinda, az Egy Esély civil szervezet vezetője. Számtalan módon tudnak segíteni: jogi tanácsot nyújtanak, ha kell, támogatják a jó tanuló gyermekek iskoláztatását, a felnőttek munkahelykeresését, de ruhát, tartós élelmiszert is adnak azoknak, akiknek szükségük van rá.

Már 50 forinttól vannak ruhák. A legtöbb holmi úgy kerül be a boltba, hogy az adományozó kimosta, kivasalta, de ami nem ilyen, azt a boltban dolgozók kitisztítják. Elfogadnak bútort is. A jó állapotban lévőt tovább tudják adni, ami pedig már balesetveszélyes, azt tüzelőnek adják oda a rászorulóknak. Az eladók nem  kapnak munkabért,  önkéntes alapon dolgoznak.

Téli ruha egy falu lakóinak, könyvtár egy kórháznak

2011-ben kezdtük ezt a tevékenységet, rá egy évre már komoly misszió lett, egy társadalmi vállalkozás – mondta Sáhy Gábor, az Adományháló, Cseriti Szociális Szövetkezet munkatársa. Három pilléren áll ez a társadalmi szervezet. A legfontosabb a segítségnyújtás, tehát az adományboltokban a felajánlott tárgyakat értékesítik a használt piaci ár alatt, szociális áron. Másodsorban ezek a tárgyak nem kukában vagy lomtalanításon végzik, így újrahasznosítják azokat. Valamint van egy olyan aspektus is, hogy a boltban, illetve a háttérben dolgozók munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű rétegből kerüljenek ki.

Adományokat nem csak magánszemélyektől várunk, hanem szervezetektől, cégektől is – mondta Sáhy Gábor.

Nagykanizsa volt a start, de van boltunk Zalaegerszegen, Zalaszentgróton,  Szombathelyen is – mondta Takács Balázs, a Nyugat Magyarországi Adományboltok programfelelőse. Hamarosan nyílik a pápai üzlet is. Földrajzi elhelyezkedése miatt pedig valószínűleg itt alakítják ki a logisztikai központot is.

Sokkal nagyobb az adományozási kedv, mint ahogy erre felkészültünk, és  ez nagyon jó – mondta Takács Balázs. A közelmúltban egy falunak téli ruhákat adományoztak, egy zalaegerszegi kórháznak pedig egy ötezer példányos könyvtárat. A szociális vásárlás is fontos, például az idén a tanévkezdéskor 80 forintért lehetett megvenni mindent, amire szükség lehet a tanszertől a ruháig. Az értékesítésből befolyt pénzből pedig olyan intézményeket támogatnak, amik kevésbé állnak a fókuszban, például valamelyik kórház pszichiátriai osztályát.

A Katolikus Karitász fenntartásban is létezik 12 ilyen bolt, ezek pár éve a KaritászPONT nevet viselik – mondta Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese. A karácsonyi ünnepek közeledtével egyre többet adományoznak. A ruhától a bútorig számos mindent bevisznek az emberek, de szükség lenne használati és dísztárgyakra is, mert azokat is sokan keresik.

forrás, hanganyag: hirado.hu