Őszies Szent Iván-éji álom

Almás és Lemhény Kiemelt cikk

Őszies Szent Iván-éji álom – Piknik az Avas-tetőn

A szervezők a pénteki esős időjárás miatt úgy döntöttek, nem tartják meg a Szent Iván-éji álomra keresztelt, szombati rendezvényt, ami Almás és Lemhény közös falunapjaként is felfogható. Ennek ellenére pár száz ember így is felment a tetőre, ahol végül tábortüzet is gyújtottak.

Júniushoz képest elképesztően hideg idő volt a Szent Mihály-hegyet uraló Avas-tetőn: ottjártunkkor az autó hőmérője kilenc fokot mutatott, és mindezt csak erősítette a csontig ható, metsző fuvallatú Nemere. Ennek ellenére eléggé sokan megjelentek a tetőn, ahol a program szerint egyébként a Bojtorján és Role együttesek kellett volna koncertezzenek, de csak sört, miccset és flekkent, illetve ízletes babgulyást lehetett fogyasztani. A zenekarokat a szervezők szombat reggel mondták vissza, miután pénteken hatalmas eső lett a környéken, és attól tartottak, hogy az agyagos úton a távolabbról érkezők nem tudnak autóval kimenni a hegyre.

Így a Szent Iván-éji álom egyetlen látványosságát a hatalmas tábortűz meggyújtása képezte, amit tompán dübörgő sámándobok hangja kíséretében, tüzes nyílvesszővel lobbantott lángra Kádár András kézdialmási íjász.

Forrás: erdély.ma