Ősök útján – Interjú Kopecsni Gáborral

Pósa Homoly Erzsó Gömörpéterfala Interjúk

Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője mozgalmas napokon van túl. Többször volt már Kazahsztánban a Felvidék képviseletében, s most a bemutatók, edzések mellett következnek a fesztiválok és az Ősök Útján rendezvényei. Ezekről kérdeztük.

Egy kis Kazakisztán (Fotó: Kopecsni Gábor facebook)

Milyen kihívásoknak felelt meg a szervezet legutóbb?

Programokban és eseményekben dús hetek vannak mögöttünk. Legutóbb Kazahsztánban jártam a Magyar-Turán Felvidék képviseletében, illetve tanítványaim a Rendületlenül történelmi rockoperában szerepeltek Brassóban.

Milyen élményekkel tértek haza?

Brassóba nem tudtam elmenni, a tanítványaim képviselték a Felföldi Dalia Iskolát. Nagyon jól érezték magukat, sikeres volt a szereplés, s egy ilyen formában való jelenlét megtiszteltetés, hiszen együtt léphettek fel többek között Rudán Joeval, Fehér Nórával, és barátunkkal, Vadkerti Imrével!

A Rendületlenül történelmi rockopera előadása Brassóban (Fotó: Kopecsni Gábor Facebook)

Jómagam immár hatodik alkalommal jártam Kazahsztánban, de mindig új élményekkel gazdagodva térek haza, a Felvidékre. Egy ünnepségre mentünk, az Ulu Dala Köspendiler Alemi nevű etnofesztiválra, amelyet a Kurultaj mintájára szerveznek, s a rendezők mindig kérik Bíró András Zsolt véleményét és segítségét is.
Sok barátot szereztem ismét a keleti testvérnépek között Azerbajdzsánból, Baskíriából, Dagesztánból, Kazahsztánból és Kirgizisztánból. Sőt, egy kirgiz srác részt szeretne venni az idei edzőtáborban, felvételi vizsgát tenni azzal a szándékkal, hogy megalapítsa hazájában a Kirgiz Dalia Iskolát.
A kazahsztáni utunk most Almatiba  vezetett, a régi fővárosba, a város mögött a hatalmas hegyekkel, kínaiul Tien-sannal, kazakul Alatauval, a kazah-kirgiz-kínai határon. Ellátogattunk az Ili folyó partján az Altin-Emel Nemzeti Parkba, ahol a 18. században véres harcot vívtak a kazahok a dzsungárokkal, vésett sziklák őrzik ennek emlékét, illetve többek között itt forgatták a Nomád című filmet is.

Hogyan ünnepelnek a messzi földre elszakadt testvéreink?

Testvérként fogadtak mindnyájunkat, számukra példaértékű ez a rendezvény. A rendezvényen volt íjászverseny, lovas íjászverseny, kürash verseny (birkózás), kézműves vásár, zenei, tánc-, valamint katonai hagyományőrző bemutatók. A helyszín is pazar szépségű volt, hiszen egy ősi szkíta kurgánokkal teli nemzeti parkban szervezték.

A Magyar-Turán csapat része a híres kazah Turán együttessel (Fotó: Kopecsni Gábor Facebook)

Élményekkel, tapasztalatokkal gyarapodva, magyarságukban megerősödve bizonyára a következő rendezvényen gondolkodnak. Mi lesz ez?

A következő időszak is tennivalókban gazdag lesz. Bemutatók, edzések, versenyek, többek között a Balog-völgyi Rockfesztivál, MartFeszt, a Középpont evangélikus tábor Tusványoson, Erdélyben, a közel tíz éve szerveződő gyermektábor és számunkra a szervezés szempontjából a legnagyobb esemény az Ősök Útján rendezvény július 27-28-án. Azután sem állunk le, rengeteg dolog vár ránk továbbra is!

Mi hívta életre az Ősök Útján találkozót, s hogyan állnak az előkészületek?

Úgy gondolom, hogy nálunk, a Felvidéken már ideje lenne egy olyan rendezvényt szervezni, amely kimondottan a magyarságunkról szól. Ezt el is kezdtük annak idején, sajnos azonban az anyagi és az alattomos érdekek ezt lefojtották, de mi folytatjuk. Az Ősök Útján célja, a nevéből is adódóan az, hogy példát mutassunk. Mindez nem más, mint a hagyományunk megtartása a mindennapi életünk során. Modern világban élünk, helyt kell állnunk, de nem szabad eldobni azt, aminek születtünk, azt a vérrel, könnyekkel és dicsőséggel áztatott múltat, melynek viszontagságai során apáink és anyáink megmaradtak magyarnak. Felvidéknek szüksége is van erre!

(Fotó: Kopecsni Gábor Facebook)

Kiket várnak a rendezvényre, s milyen programokkal készülnek?

Elsősorban a tiszta szándékú embereket várjuk, azokat, akiket megszólít az Ősök Útja, s várjuk azokat, akik megerősödnek ezen.
A programok tekintetében készülünk tudományos és tájékoztató jellegű előadásokkal mindkét napon, íjász, puszta fia és lovasversenyekkel, a fellépők közül pedig megemlíteném a harci botoló bemutatót, a Pusztai Rókák bemutatóját, a felvidéki Kempo betyárbemutatóját, íjászbemutatót, a magyarországi Vadászati Kulturális Egyesület solymászainak és agarászainak bemutatóját, Mónus József távlövő világbajnokot, a Varkocs nevű zenei együttest, a Felvidéki Kárpátiát, énekesként a helyi Péterfali Menyecskéket, Lichtmannegger Tibort és Balázs Lillát, valamint természetesen a Felföldi Dalia Iskola bemutatóját.
Az Ősök Útján rendezvényre a szer teszi fel a koronát, amelyen részt vesznek a délvidéki, kárpátaljai, erdélyi képviselők, idén pedig kiemelten az őrvidéki képviselők. A szert Pucskó Zsolt vezeti, emellett jelen lesz a legféltettebb jelképünk, a sólyom is. Mellékprogramokkal is készülünk, játszótérrel, látványkovácsolással, íjászattal, gyógyító jurtával. Sátorozási lehetőség is lesz, de aki jurtával érkezik, a jurtafaluban kap helyet!
Egyszóval nem szabad kihagyni!

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC