Önkéntességért Díj 2016

Magyarország Vezércikk

2016-ban immár 8. alkalommal kerülnek kiosztásra december elején a hazai önkéntességet elismerő díjak. A 6 kategóriában meghirdetésre kerülő díjakra a mai naptól lehet pályázni.

Az Önkéntes Központ Alapítvány az önkéntesség terén 2015. szeptember 1. és 2016. augusztus 31. között kimagasló teljesítményt nyújtó magánszemélyek, közösségek, szervezetek, intézmények és vállalatok pályázatait várja. Az elmúlt évek során a több száz pályázatot 32 díjjal jutalmazta a zsűri. A kisebb helyi közösségek önkéntes kezdeményezéseitől a civil szervezeteken át az állami – önkormányzati fenntartású intézményekig, egyre többen ismerték fel, az önkéntes programokban rejlő lehetőségeket és az önkéntesekkel való együttműködés pozitív hatását. Mindezek mellett évről-évre nő azon vállalatok száma, melyek karitatív programokat valósítanak meg, szűkebb – tágabb környezetükben. A nem mindennapi erőfeszítések elismerésére az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) a 2016. évben 8. alkalommal hirdeti meg az „Önkéntességért Díj” pályázatot.

Az ÖKA egyik alapvető célja az Önkéntességért Díj odaítélésével, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, illetve a nyertesek bemutatásával az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa. Tapasztalataink szerint folyamatosan javul az önkéntesség elismertsége és az önkéntesek száma. Egyre többen érzik az önkéntes tevékenység jótékony személyiségformáló hatását, a bekapcsolódás révén pedig értékes kapcsolatokat építenek ki és tapasztalatokat szereznek.

2016-ben az alábbi 6 kategóriában lehet benyújtani pályázatokat:
Az Év önkéntese (magánszemélyeknek)
Az Év Civil szervezeti önkéntes programja (alapítványok, egyesületek)
Az Év Közintézményi önkéntes programja (állami, önkormányzati fenntartású intézményeknek)
Az Év vállalati önkéntes programja (cégeknek)
Az Év Pro Bono kezdeményezése (cégeknek) (pro bono, szakértelem átadáson alapuló önkéntes programot működtető cégnek)
Az Év Közösségi Kezdeményezése (közönségdíj) (Olyan helyi kisebb szervezetek vagy helyi közösségek számára, amelyek saját közvetlen környezetükben végeznek kiemelkedő tevékenységet önkéntesekkel.) Ezt közönségdíj formájában adjuk ki, melyre online formában a Facebookon létrehozott oldalon keresztül várjuk majd a szavazatokat 2016. október 17. és november 7. között.

A beérkező pályázatokat két szakmai zsűri fogja elbírálni. Az egyik zsűri felel az Év önkéntese és az Év Közintézményi illetve Civil szervezeti önkéntes programja díj elbírálásáért, míg egy vállalati szakemberekből álló zsűri értékeli az Év vállalati önkéntes programja és az Év pro bono kezdeményezése pályázatokat.

Határidő: 2016. szeptember 30.

Bővebben itt: http://www.onkentes.hu/cikkek/oenkentessegert-dij-2016-0

Forrás: onkentes.hu