Önkéntesség az idősellátásban

Kiemelt cikk

Hazánkban, így Budapesten is, a társadalom öregedése, valamint a családi struktúrákban végbemenő változások egyre növekvő terheket rónak a szociális ellátórendszerre, az idősek intézményi ellátására és a házi gondozásra egyaránt.

Az Önkéntes Központ Alapítvány – hazai és nemzetközi partnereivel együttműködésben – évek óta dolgozik a szociális intézményeken belül megvalósuló önkéntesség, illetve a szenior önkéntesség fejlesztéséért. Szakmai programjaink során szerzett tapasztalatainkat, vonatkozó képzési rendszerünket, elért eredményeinket, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények és a civil szektor együttműködésének lehetőségeit az Idősek Világnapja alkalmából szervezett szakmai tanácskozáson mutatjuk be.

Tanácskozásunk időpontja: 2017. október 3., 10.00 – 14.30
Helyszín: Kanter Károly Felnőttképzési Intézet (Budapest, III. ker., Kórház u. 37.)

Program
10.00 – 10.05 Köszöntő F. Tóth András (ügyvezető igazgató, ÖKA)
10.05 – 10.20 Rövid helyzetkép Farkas Gabriella (programvezető, ÖKA)
10.20 – 11.00 Az önkéntesség helye az idősek intézményi ellátásában
Önkéntesek az intézményben Krausz Sándorné (intézményvezető helyettes, Újbudai Idősek Háza)
Önkéntes mentorok az intézményben Szokoli Erzsébet (szociális munkás)
11.00 – 11.15 Tapasztalatok az intézményi érzékenyítés, ill. önkéntes-képzés terén Hadrévy Borbála (programvezető, ÖKA)
11.15 – 11.30 Kávészünet
11.30 – 12.00 Az ÖKA szolgáltatási rendszere az intézményi önkéntesség terén F. Tóth András (ügyvezető igazgató, ÖKA)
12.00 – 12.10 Kérdések, hozzászólások
12.10 – 12.25 Idősek Barátai – önkéntesek az idősellátásban
Kloknicer Erzsébet (szenior önkéntes-koordinátor, Teszünk Szenior Önkéntes Klub)
12.25 – 13.00 Szendvicsebéd
13.00 – 14.30 Kötetlen beszélgetés az Teszünk Szenior Önkéntes Klub és az Idősek Barátai program önkénteseivel

A szakmai tanácskozáson való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztrációját (néhány másodperc alatt) végezze el itt: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScoi2XJ0-AYCw7KPETMgHOuXwoZwaf-VLUEZ2qpYOdQk5treg/viewform

További információk: Farkas Gabriella (, 70 433 8648)

 

Forrás: nonprofit.hu