Önkéntes orvosok Erdélyben

Erdély Kiemelt cikk

Önkéntes orvosok Erdélyben

2016. október 8-15-ig ismét Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.

Október 9-től újra megkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja, melynek tagjai évente kétszer utaznak a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.
2015-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 40 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelésére került sor és 54 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Az NGYSZ gyermek-neurológusa ezen túlmenően folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.
Idén októberben 19 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Karcfalvára, Csíkmadéfalvára,  Tusnádra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el.
Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek neurológus, gyermek fül-orr-gégész, gyermek szemész, szülész-nőgyógyászok, gyermek urológus, gyermek bőrgyógyász, kézsebész, mentőápolók, medikus és szakorvosjelöltek vesznek részt.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az egyhetes körúthoz. A mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. 2015-ben közel 800 nőgyógyászati szűrést végeztek, amelyeknél 21 megvizsgált esetben derült fény súlyos elváltozásra/betegségre, esetlegesen műtéti beavatkozásra, 62 esetben gyógyszeres terápiára volt szükség. Mindez mutatja, milyen fontos a megelőzés, vagyis a rendszeres szűrővizsgálat. A szükséges műtéteket, gyógykezeléseket a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi kollégák végzik el, akikkel jó szakmai kapcsolatot ápolunk. A nőgyógyászati szűrőkamion fenntartását a Waberer’s Zrt. biztosítja, ők végzik a műszaki karbantartást, szervízelést is.
Október 14-én, pénteken 10 órától, a hagyományoknak megfelelően a Magyar Parlament focicsapata Csíkszentdomokoson, a helyi közméltóságok csapatával, valamint a moldvai csángók csapatával játszik.
A Gyermekmentő Szolgálat útját idén is segíti az OTP Bank, amely 1994 óta az NGYSZ főtámogatója. Kiemelten támogatja a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját, így az októberi erdélyi orvosi körúthoz is ingyenesen biztosít két kisbuszt, egy személyautót, egy teherautót és gépkocsivezetőket.
A magyarországi gyakorlathoz hasonlóan a romániai OTP bankfiókokban is adományládákat helyeztek ki, az ezen keresztül befolyt összeg az NGYSZ Romániai Egyesület munkáját segíti.
Az októberi erdélyi úthoz a Mercedes-Benz Hungária Kft. ismét a Szolgálat rendelkezésére bocsát egy mikrobuszt és egy terepjárót.

Az orvos-csoport tervezett programja:

Október 9. (vasárnap):
14:00 órától: gyermekgyógyászati, neurológiai, fül-orr-gégészeti, urológiai, bőrgyógyászati vizsgálatok gyermekek számára, előjegyzés alapján, Székelyudvarhelyen, a Cérnagyári Napköziben

Október 10. (hétfő):
Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!
Egész nap: szemészeti szűrés Tusnádon – kizárólag az Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Karcfalván – kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrés Tusnádon – kizárólag az Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Október 11. (kedd):
Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!
Egész nap: szemészeti szűrés Tusnádon – kizárólag az Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tanulói számára
9:00-12:00 óra: gyermekgyógyászati szűrés Karcfalván – kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
14 órától: Moldvai Csángó gyermekek vizsgálata Gyimesbükkön a Dani Gergely Általános Iskolában
9:00-12:00 óra: fül-orr-gégészeti szűrés Karcfalván – kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
14 órától: Moldvai Csángó gyermekek fül-orr-gégészeti vizsgálata Gyimesbükkön a Dani Gergely Általános Iskolában
Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Október 12. (szerda)
Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!
Egész nap: szemészeti szűrés Tusnádon – kizárólag az Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Karcfalván – kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrés Karcfalván- kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Október 13. (csütörtök)
Egész nap: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban – Előjegyzés betelt!
Délelőtt: szemészeti szűrés Tusnádon – kizárólag az Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: gyermekgyógyászati szűrés Csíkmadéfalván – kizárólag a Zöld Péter Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: fül-orr-gégészeti szűrés Karcfalván- kizárólag a Mártonffy György Általános Iskola tanulói számára
Egész nap: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén

Október 14. (péntek)
9:00-14:00 óra között: gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán
9:00-14:00 óra között: fül-orr-gégészeti vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán
9.00-13.00 óra között: nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén
10 órától: a Magyar Parlament focicsapata Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok csapatával játszik, valamint a moldvai csángók csapatával.

Forrás: http://www.erdon.ro/onkentes-orvosok-erdelyben-2/3218010