Olvasási verseny a járvány idején is

Újvidék Kiemelt cikk

November 13-án nyolcadik alkalommal tartották meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a középiskolások Gion Nándorról elnevezett olvasási versenyét. A verseny helyszíne az újvidéki Apáczai Fiúkollégium volt.

Kovács Smit Edit, a megmérettetés koordinátora elmondta, hogy a verseny célja a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése. Két kategóriában mérték össze tudásukat a csapatok: az I–II. és a III–IV. osztályosok. Külön-külön könyvcsomagból olvasták a műveket, és ennek megfelelően kapták a felmérőlapokat is. A 8. Gion Nándor Középiskolás Olvasási Versenyen több tekintetben is rendhagyó volt. Az eredetileg májusra tervezett versenyt őszre halasztották a járvány miatt. Annyiban módosították a korábbi versenyszabályokat, hogy kevesebb könyv került az olvasási listára, illetve elfogadták a négytagú csapatok jelentkezését is. Végül összesen öt csapat vett részt a versenyen – Szabadkáról kettő és Újvidékről három. A készülő adai csapatok lemondták a részvételt. A verseny előtt minden csapat választott magának egy fedőnevet, majd az olvasmánycsomagok meghatározása után egy óra állt a rendelkezésükre a tesztek és a feladatlapok kidolgozására.

A verseny I–II-os kategóriájának az első helyezettje az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumból a Zoom nevű csapat: Kónya Lea, Kónya Laura és Bancsi Kata lett (tanáruk: Kovács Smit Edit), a második helyen szintén az újvidéki gimnáziumból a Gyülvészi Réka, Hornyik Emánuel, Kovács Ákos és Nagy Emma összetételű Hagymák csapat végzett. A III–IV. osztályosok kategóriájában az első helyezést a szabadkai KDTG csapata, az NSN vitte: Birkás Norbert, Fehér Noémi és Cserevics Szkolasztika összetétellel (tanáruk: Tóth Ágota), második lett a szabadkai Politechnikai Iskolából Kerpenizs Noémi, Ali Hermina, Kávai Rita és Szloboda Szebasztián Üvöltő Sasok fedőnéven (tanáruk: Cvijin Kálmán Zita), szorosan mögöttük pedig a TEA csapat végzett Újvidékről, a Svetozar Marković Gimnáziumból: Erős Henrietta, Pinjuh Anna és Varga Krisztina (tanáruk: Kovács Smit Edit). Az ajándékkönyvek mellett, amit a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása jóvoltából kaphattak kézhez a díjazottak, minden résztvevő jogot nyert a következő nyárra újvidéki helyszínnel tervezett Gion Nándor Irodalmi és Művészeti Élménytáborra. A versenyt az idén szerényen és csendesen, az előírásokat betartva szervezték meg, felvételeinken a két első helyezett csapat szerepel.

Forrás: Magyar Szó