Nyílt levél a Musai-Muszájtól

Kolozsvár Kiemelt cikk

Nyílt levélben fordul a Musai-Muszáj Európa Kulturális Fővárosa zsűrijéhez a többnyelvű táblák miatt

Három nyelvű nyílt levélben fordult az Európa Kulturális Fővárosa zsűrijéhez a Musai-Muszáj mozgalom annak kapcsán, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön cáfolta, hogy beszerezték volna és hamarosan kihelyeznék a többnyelvű helységnévtáblákat.

“A kolozsvári táblaügy miatt több mint két év párbeszédre való felhívás, petíciózás, tüntetés, flashmobozás, nyílt levél küldés és bírósági pereskedés után; két nappal azután, hogy a Fellebbviteli Bíróság eltörölte a többnyelvű helységnévtáblákat elvető egyetlen bírósági határozatot, egy nappal azután, hogy a táblaügy lett a legtámogatottabb civil kezdeményezés a Com’on Kolozsvár részvételi költségvetés pályázaton, a mai nap során csalódottsággal értesültünk a Polgármesteri Hivatal álláspontjáról, mely szerint: „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján” – írták a nyílt levélben.

A mozgalom azt a felhívást fogalmazza meg a lakossághoz is szóló levélben, hogy “járuljunk hozzá együtt ahhoz, hogy városunk, Kolozsvár mégis méltóvá váljon az európai város és Európa Kulturális Fővárosa címre”. Felidézik, hogy a kulturális fővárosról való döntés az utolsó fázisba érkezett (szeptember 16-án lesz eredményhirdetés), ezért a pályázatban feltüntetett interkulturalitás összeférhetetlen a nyelvi diszkriminációval vagy intoleranciával, és a többnyelvűség is az interkulturalitás része.

A levél magyar változata innen letölthető.

Forrás: http://itthon.transindex.ro/?hir=43739