Nyelvhasználati felmérés Kassán

Kassa Kiemelt cikk

Március 6-án kezdte meg a kassai magyarok nyelvhasználati szokásainak felmérését a Kassai Magyarok Fóruma (KMF) polgári társulás. Az anonim kérdőívet április 26-áig bárki kitöltheti, aki legalább egy évig kötődött a városhoz, azaz itt élt, dolgozott vagy tanult.

A szervezőknek az a céljuk, hogy felmérjék, Kassán hol, mikor, milyen gyakran beszélnek (beszéltek) magyarul az emberek. Ezen kívül a válaszadók javaslatot tehetnek, hogy milyen módon lehetne Kassán még több helyen használni a magyar nyelvet.

A kassai magyarság különleges helyzetben van, szórványba került. Hatezernél több magyar nemzetiségű él a városban, és egyes adatok szerint nagyjából ugyanennyi magyar jár ide dolgozni. Ennek ellenére nagyvároson belül a magyarság aránya nem éri el a 20%-ot, ezért kevés a lehetőség arra, hogy a hivatalokban magyarul is lehessen ügyeket intézni.

Nem mellékesen nagyon keveset lehet tudni ennek a szétaprózódott közösségnek a nyelvhasználati szokásairól, hiszen egy dolog a hivatalos nyelvhasználati jog, de a magánszférában lehetőség van a magyar nyelv használatára. Ezért szeretné most a KMF felmérni a valós helyzetet.

A felmérés után szakértők bevonásával szeretnék kielemezni az adatokat és megkeresni a kitörési pontokat. A téma komolysága ellenére a KMF szándékai szerint ez a felmérés egy közös játék is lesz, amelynek a végén érdekes dolgok derülhetnek ki a kassai magyarokról, ami reményeink szerint majd jobban összekovácsolja a közösséget – informálta szerkesztőségünket a Kassai Magyarok Fóruma.

A kérdőíveket nyomtatott formában, a kassai Csemadokban (Kovács utca 38.) és a Rovásban (Kmeť egykori Szent László utca 34.) lehet kitölteni. Vagy elektronikus formában a www.facebook.com/kassaimagyarok oldalon keresztül – tudtuk meg Hanesz Zoltántól, a KMF elnökének sajtónyilatkozatából.

 

Forrás: Felvidek.ma