Nincs tető a fejük fölött

Szabadka Hírek

Kukában kotorászó nincstelenek, padon alvó hajléktalanok és földön kéregető szegények mellett járunk el mindennap a városban. Újságíróként nem hunyhatok szemet e felett a jelenség felett. Egy órán át beszélgettem Molnár Stipan Péter hajléktalannal.

szegenyseg1

Szerda reggel háromszor nyomtam le az ébresztőt. Olyan jó lustálkodni a kényelmes ágyban, és érezni az otthon reggeli nyugalmát. Fél óra tiltott szundizás után végül a kávé gondolata csalogatott ki a konyhába. A fekete ízével a számban és a napi teendők gondolatával a fejemben indultam munkába. Felvettem a tömeg rohanó tempóját, a lábam haladt, de a tekintetem egy ponton megállt. Egy ember ült a földön, piszkos ruhában, megtört arccal, erőtlenül. Műanyag doboz volt a lába mellett, abba várta a napi betevőrevalót. Ki tudja, mikor evett legutóbb. Perselyében egy papír tízdinárost és némi aprót láttam. Ez nem elég a legolcsóbb reggelire sem — gondoltam magamban —, majd bemegyek a legközelebbi pékségbe, veszek neki reggelit, és visszatérek hozzá beszélgetni. Néhány perc múlva már túl voltunk a bemutatkozáson. Péter a figyelmességemtől meghatódva törölgette könnyeit, miközben mesélni kezdett sorsáról:

— Tudja, nem voltam én mindig ilyen piszkos és büdös. Miután elvégeztem a nyolc osztályt, és Zentáról Szabadkára költöztem, akadt munka bőven. Persze el is vállaltam mindent. Voltam kőműves, dolgoztam szőlősben, majd egy helyi fatelepen kerestem a kenyerem. Így éltem az életemet, amíg tönkre nem ment a vállalat, illetve vele együtt én is. Most 62 éves vagyok. Nincs nyugdíjam. 6500 dináros szociális segélyből élek a feleségemmel. Mit mondjak magának? Az őszintét?

* Mondhatja azt is, hogy kacsalábon forgó kastélyban él, de ez eléggé hihetetlennek hangzik itt, a földön kuporogva. (Nevetünk.)

— Ez már biztos. De rég nevettem, kisasszony!

Hamarosan ismét komolyra fordult a szó. Péter azzal folytatta, hogy gyakran a kukából esznek a feleségével. Éjszakára a valamikori Šampion vendéglő udvarában húzzák meg magukat. A leírás alapján egy lepukkadt, huzatos és piszkos udvarhelyiségről van szó, ahol düledező tető alatt élnek.

— Itt egy kicsit biztonságosabb az éjjel, mint az utcán, ahol gyakran huligánok verik meg a padon alvókat. Ne tessék viszont azt gondolni, hogy a romos falak között nincs bűnözés…

Péter arról is beszámolt, hogy gyakran kirabolják, elveszik az aznap összekoldult pénzét és az ételét is. Azt már megtanulta, hogy jobb, ha nem mutat ellenállást, hiszen akkor még néhány pofon is elcsattanhat az arcán. Miközben az „otthoni” közegről mesélt, a cikk elején említett reggeli idill jutott eszembe. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy van egy biztonságos hajlékom.

Péterrel egy órán át beszélgettünk. Amíg a földön kuporogtunk, számtalan lábat láttam elsuhanni mellettünk. Csak egy nő lassított le. Egy húszdinárost dobott a hajléktalan ládájába. Nem sokkal később mennem kellett, úgyhogy felálltam a zsinagóga kerítésének tövéből, és elbúcsúztam Pétertől. Hamarosan egy másik jótevővel beszélgettem a Caritas irodájában.

A Szabadkán élő körülbelül huszonöt hajléktalanról a Caritas egész éven át gondoskodik. Hétfőnként ruhákat oszt szét közöttük, pénteken tisztálkodási lehetőséget nyújt nekik, a hét többi napján pedig élelemmel látja el őket.

Ricz Gábort, a helyi szervezet vezetőjét arról kérdeztem, miben tudunk mi, hétköznapi emberek segíteni. Mint mondta, a hajléktalanoknak általában van mit enniük, az empátiára viszont ki vannak éhezve.

— A leggyakrabban konténerekből szedik össze az élelmet. Vannak olyan polgártársaink Szabadkán, akik az előző napi kenyeret kiteszik a szemetes szélére, egy táskába, illetve segítőkész pékek is akadnak.

A Caritas szabadkai szervezetének vezetője elmondta, a hajléktalanoknak van esélyük az életük helyes mederbe való terelésére. Léteznek olyan családok, amelyek befogadják otthonukba a társadalom számkivetettjeit, és azonkívül, hogy élelmet adnak nekik, tiszta ruhát és megfelelő egészségügyi ellátást is nyújtanak számukra. Meglepő ugyan, de a legtöbben nem élnek a lehetőséggel, hiszen nehezükre esik az utcai élet után alkalmazkodni a számukra abnormális mindennapi szabályokhoz — mint amilyen például az alkoholmentes élet.

Szabadkán a Caritason kívül a Vöröskereszt is próbál segíteni a rászorulókon. Szabadka község területén naponta 1100 tányérnyi ételt osztanak ki. Kisbajmok helyi közösségbe mi is ellátogattunk ebédidőben. Aznap zöldbabfőzelékért álltak sorba, és az önkéntesek 41 porciót mértek ki. Volt, aki 10 adagot vitt haza, itt ugyanis a hajléktalanokon kívül a nagycsaládosok is részesülnek a segélyből. Az utcán élő emberek különösen nagy hálával fogadták el az ennivalót, de tapasztalataim szerint a kedves szavaknak még ennél is jobban örültek. Ezt az ebédet osztogató hölgy is alátámasztotta, aki naponta találkozik velük.

szegenyseg2

Miután a népkonyháról is hazaértem, elgondolkodtam, hogy egy hajléktalanokkal eltöltött nap után milyen üzenettel is zárhatnám az írásomat. Végül úgy döntöttem, a Péterrel való beszélgetés során ért benyomásomat osztom meg önökkel: szánjunk időt egymásra, és figyelmességünkkel csaljunk mosolyt olyan emberek arcára is, akik már elfelejtettek nevetni!

 

Forrás: Hét Nap