Nemzetközi elismerést kapott a hazai BT

Kiemelt cikk

Az évente megrendezett, 10 ország szolgáltató központjait díjazó nemzetközi gálán kapott elismerést a BT (British Telecommunications) magyarországi szolgáltató központja Varsóban. A közép-kelet-európai SSC szektorból, 170 vállalat vett részt a CEE Shared Services and Outsourcing Awards gálán, ahol a BT példamutató egyetemi-partnerségi programjáért kapott fődíjat.

A BT értékrendjének megfelelően fontos a tudásba való befektetés, amelyet már középiskolákkal történő együttműködések során megkezd, majd egyetemi, felsőoktatási képzések útján teljesít ki a vállalat. A BT tavalyi évben indított átfogó, háromoldalú együttműködést a Debreceni Egyetemmel és Debrecen városával, amelyben a cég többek között középiskolák és az egyetem informatikai eszközparkjának frissítésével, egyedülálló ösztöndíjprogrammal, üzleti kompetenciák képzési programjának kialakításával, fejlesztésével valamint üzleti nyelvi oktatási programmal vesz részt. A most elnyert nemzetközi díjjal a cég oktatási iránti elkötelezettségét ismerték el és állították példaként a többi régióbeli SSC vállalkozás elé. A BT a hazai SSC-k közül elsőként kötött együttműködési megállapodást az Edutus Főiskolával is, annak érdekében, hogy a szektor számára fontos, gyakorlati tudást adhasson át a hallgatóknak.

A díj átvételekor Szabó Zoltán, ügyvezető igazgató hangsúlyozta: „Befektetünk a fiatalok képzésébe már a középiskolában és később az egyetemen. És befektetünk a munkavállalóinkba, gyakorlati képzéssel, versenyképes jövedelemmel és izgalmas karriert biztosító pályatervezéssel”. Mint a cégvezetpő elmondta, a BT számára kiemelt terület az oktatás: ez része a cég globális értékrendjének és magyarországi jelenlétének is. “Vállalatvezetőként tudom, hogy mekkora jelentősége van annak, ha valaki jól prezentál, ügyesen tárgyal, vagy hatékonyan gazdálkodik az idejével. És azt is tudom, hogy ezeket a készségeket csak a legritkábban lehet az oktatási rendszer keretei között elsajátítani” – mutatott rá Szabó Zoltán, aki ezzel indokolta, miért kulcsfontosságú a BT számára, hogy az üzleti készségek fejlesztését elvigyék a középiskolákba és az egyetemekre egyaránt. Aki az informatika területén sikeressé szeretne válni, annak nem elég az elméleti tudást elsajátítania, hanem a gyakorlati problémákra és azok megoldásaira is fel kell készülnie. A BT munkatársai az egyetemi képzés részeként igyekeznek komoly tapasztalatikat átadni ezen a téren a diákoknak.

A BT 1999-ben a gyorsan növekvő kelet-közép-európai piacon elsőként nyitotta meg budapesti irodáját. 2007-ben jelenlétét tovább erősítve Magyarországon hozta létre Európai Szolgáltató Központját (BT ROC), mely ma már két telephelyen, Budapesten és Debrecenben, összesen több mint 2000 főt foglalkoztat.

* * *

A BT Magyarországon
A BT 1999 óta van jelen Magyarországon. A kelet-közép európai régió üzleti tevékenységét a kezdetektől irányító iroda mellett a cég 2007-ben hazánkban hozta létre európai szolgáltató központját (BT ROC) – egy budapesti és egy debreceni irodával. A BT (ROC – Regional Operations Centre) Regionális Szolgáltató Központ a belső üzleti és támogató folyamatok központosítása, egységesítése, és optimalizálása révén hozzájárul a BT globális üzleti folyamatokat átalakító stratégiájához, ezzel jelentős értéket hozzáadva növeli az ügyfelek számára nyújtott szolgáltatások hatékonyságát és színvonalát. A BT magyarországi tevékenysége az elmúlt 9 év során mára Magyarország egyik legnagyobb és legkomplexebb szolgáltató központjává, és a BT stratégiai bázisává vált. A központ 20 különböző nyelven nyújt szolgáltatást többek közt ügyfélmenedzsment, pénzügyi és számviteli, valamint üzleti adminisztráció területén a BT leányvállalatai, belső üzleti partnerei, valamint több mint 3000 kormányzati szervezet és multinacionális vállalat számára.

A BT-ről
A BT célja, hogy a kommunikáció erejével jobbá tegye világunkat. A vállalat a világ egyik vezető, kommunikációs szolgáltatásokat és megoldásokat kínáló cége, amely több mint 180 országban áll ügyfelei rendelkezésére. Fő tevékenységei közé tartozik a globális hálózati informatikai szolgáltatások és helyi, országos és nemzetközi távközlési szolgáltatások biztosítása otthoni, munkahelyi és mobil felhasználásra; szélessávú, televíziós és internetes termékek és szolgáltatások, valamint konvergens fix/mobil termékek és szolgáltatások nyújtása. A csoport átszervezése 2016. április 1-jétől lépett hatályba, ennek alapján az üzletágai a következők: Global Services, Business and Public Sector, Consumer, EE, Wholesale and Ventures, valamint az Openreach.

A 2016. március 31-ével záródó pénzügyi évre a BT csoport kimutatott árbevétele 19 042 millió font volt, amelyből az adózás előtti kimutatott nyereség 3 029 millió font.

A British Telecommunications Plc. (BT) a BT Group teljes tulajdonú leányvállalata, amely a BT Group valamennyi üzletét és vagyonát felöleli. A BT Group Plc-t a londoni és New York-i tőzsdén is jegyzik.

 

Forrás: civilhirugynokseg.hu