Nemzetközi Betlehemes Találkozó Jánokon

Jánok Kiemelt cikk

Advent első hétvégéjén Jánokon rendezték meg a XVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozót. A szervezésből és a lebonyolításból kivette a részét a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ, Kassa megye kulturális intézménye, az Ilosvai NTE és Jánok község önkormányzata, hogy maradandó élményt nyújtsanak az itt fellépő hagyományőrző csoportoknak és a résztvevőknek, akiket a szabadtéri rendezvény idején a zord időjárás sem tántorított el attól, hogy eljöjjenek ide.

A kétnapos rendezvény Kassán, a Thália Színházban gálaműsorral kezdődött, ahol a györgyfalvai hagyományőrzők, az Ilosvai NTE, a jánoki és a zólyommiklósi betlehemes csoport, valamint a Gencsapáti Hagyományőrző NTE mutatkozott be nagy sikerrel. A estét táncház zárta. A következő napon, advent első vasárnapján Jánokon folytatódott a rendezvény. A dombon lévő kistemplomban Takács Dénes plébániai kormányzó istentiszteletet celebrált, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

A mise után a csoportok ökumenikus istentiszteleten vettek részt a templom előtt. Ezután a hatvani küldöttség Szinyei András alpolgármester vezetésével megkoszorúzta Sziklay Szeréna költőnő családi sírhelyét. A további programok a településen folytatódtak.

Begala Gyula polgármester megnyitója után a szabadtéri színpadon mutatkoztak be a hagyományőrzők műsoraikkal: jánoki, tornaújfalui, tornavendégi, zólyommiklósi, györgyfalvai csoportok. Magyarországot a gencsapáti, opályi, füzéri és a hatvani betlehemesek képviselték a Hatvany Lajos Múzeum égisze alatt. Kísérőprogram volt a kovácsmesterségek bemutatása, valamint a helyi jellegű hagyományos karácsonyi ételek kóstolója is.

A zimankós időben üstökben gőzölgött a boros tea, hogy a hideget enyhítse a vendégek számára. Tél tábornok sem volt az akadálya annak, hogy advent első vasárnapját méltóképpen köszöntsék a betlehemi játékok mai hagyományőrzői.

 

Forrás: Felvidek.ma