Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó

Vajdaság Kiemelt cikk

Befejeződött a 25. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó.

A díjátadón az általános iskolások kategóriájából kiosztották a Dudás Kálmán-plakettet, illetve felnőtt kategóriában a verseny fődíját, a Dudás Kálmán-díjat.

A szombati fordulóból a versmondók fele jutott tovább a vasárnapi döntőbe. Kalmár Zsuzsa, a verseny egyik zsűritagja elmondta, erős volt a mezőny, ezért nehéz volt a nyertesek kiválasztása. „Ők versenyeken edződnek és tanulnak önmagukról is, mert a kudarcot el kell tudni viselni, hogy attól ne menjen el az ember kedve a további versmondástól. Ezt mind építik be a saját rendszerükbe.”

Az öt kategória dobogósait és különdíjasainak kihirdetése után kiosztották a Dudás Kálmán-plakettet, illetve a Dudás Kálmán-díjat is, amelyet Kőműves Csenge nyert. „Egyszerűen fantasztikus érzés szavalni és kifejezni magam egy szöveg által, és belerakni az érzéseimet és azáltal elmondani, hogy mit is érzek, mik a gondolataim, ezt átadni az embereknek és érezni azt, hogy lefagy a levegő.”

A versenyt tavaly online tudták csak megszervezni, ezért még nagyobb volt a nyomás a szervezőkön, hogy idén minden jól sikerüljön, mondta Hajvert Ákos, az esemény szervezője, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke: „Maga a verseny nem csak a vers- és prózamondásról szól, hanem különböző társművészetekről is, kiállításmegnyitóról, színházról, komolyzenéről, és úgy gondolom, hogy mindent meg tudtunk valósítani, amit szerettünk volna és talán még erősíteni is tudtuk a vers és prózamondás iránti szeretet.”

A találkozó díjazottjai közül választották ki azokat is, akik a jövőben a magyarországi vers- és prózamondó versenyeken képviselhetik a rendezvényt.

Forrás: Pannon RTV