Nemzeti konzultáció kérdése

MTI Vezércikk

A nemzeti konzultáció egyik kérdése a civil szervezetekről szól

A héten induló, ötödik nemzeti konzultáció egyik kérdése a nemzetközi civil szervezetekről szól – írta a Magyar Idők.

A napilap információi szerint a kérdés így szól majd:

Mára kiderült, hogy a Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik. Ön szerint mit tegyen Magyarország?”

A két válaszlehetőség “az illegális bevándorlást segítő tevékenységeket – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell”, illetve a “fogadjuk el, hogy létezhetnek olyan nemzetközi szervezetek, melyek következmények nélkül buzdíthatnak a magyar törvények kijátszására”.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára korábban elmondta, hogy a nemzeti konzultációval a kormány ahhoz kéri az emberek támogatását, hogy “meg tudjuk védeni határainkat és meggátoljuk a betelepítést”.

A hat kérdésből álló nemzeti konzultáció kérdőívei a hét második felétől érkeznek meg a postaládákba, és május 20-áig ingyen küldhetők vissza.

 

MTI