„Nem vagyunk szeparatisták!”

Erdély Emberek

„Nem vagyunk szeparatisták!” – Létrejött a négy nyugat-erdélyi nagyváros társulása

Nyugati szövetség (AVE) elnevezéssel együttműködési megállapodást kötött szombaton az ország négy nyugati nagyvárosának – Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és Temesvár – elöljárója az uniós források hatékony lehívása és a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében.

A partnerségről szóló dokumentumot Gheorghe Falcă aradi, Ilie Bolojan nagyváradi, Emil Boc kolozsvári és Nicolae Robu temesvári polgármester látta el kézjegyével a Béga-parti nagyváros polgármesteri hivatalának dísztermében. A házigazda Nicolae Robu elmondta, az informális fórum ötletek és tapasztalatok kicserélésére szolgál a négy nagyváros vezetője között, ezen túlmenően nagyberuházásokat kívánnak közösen végrehajtani, megteremtve például az érintett települések nagysebességű összeköttetését. Temesvár polgármestere közölte, az alapító okirat a száz évvel ezelőtt elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozaton alapszik, és a közösségek szabad társuláshoz való jogát tekinti kiinduló alapnak

Emil Boc fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy kezdeményezésüknek semmi köze a szeparatizmushoz.

„Ennek a szövetségnek nincs köze semmiféle tervhez, amely területi szeparatizmust céloz vagy megkérdőjelezi a román állam egységes voltát. Ez a projekt nem irányul Bukarest ellen sem, ellenkezőleg, azt szeretnénk, ha együtt tudnánk erősebbé és gazdagabbá tenni Romániát. Egyetlen ország sem tud igazán gazdaggá válni, ha nincsenek erős és tehetős városai”

– állapította meg Kolozsvár polgármestere.

Boc hozzátette: a Nyugati szövetség alappillére a szubszidiaritásnak az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt elve, miszerint a döntéseket az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső közhatóság szintjén kell meghozni.

A négy polgármester – különben valamennyien az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai – sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a partnerség keretében regionális fejlesztési társulást is létrehoznak az európai uniós források megpályázása érdekében. Különben a nyugat-erdélyi megyék elöljárói nem titkolták: elégedetlenek a Bukarest-központú politizálással. Emil Boc úgy fogalmazott: a központosításon alapuló kormányzati módszer immár a múlté.

„Az EU-ban 300 régió működik. Ha mindezek a fejlesztési motorok maximális fokozattal működnének, a dolgok sokkal jobban haladnának előre. A mi kezdeményezésünk azt szolgálja, hogy Románia érdekében használja fel ezeket a fejlesztési motorokat” – hangsúlyozta a kincses városi elöljáró. Egyébként a Nyugati szövetség céljai között szerepel a négy város közötti mobilitási lehetőségek fejlesztése, az erdélyi, a Via Carpathia- és a Temesvár–Belgrád-autópálya megépítésének felgyorsítása, a négy várost összekötő gyorsvasúthálózat kiépítése, régióközi és régión belüli tömegközlekedési hálózat létesítése, egy-egy regionális kórház építése Kolozsváron és Temesváron.