Nem feledhetjük el hőseinket!

Vajdaság területe Kiemelt cikk

Történészek jártak az újvidéki Futaki-úti temető jelöletlen katonatemetői részében

Jövőre, 2018. november 11-én lesz száz éve, hogy véget ért az első világháború. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány a Honvédelmi Minisztérium támogatásával a határon túli magyarok által lakott régiókban is igyekszik minél több emléket megmenteni az utókor számára az elfelejtett hősökről. A kutatás a Vajdaságra is kiterjed, ahol három nagy katonakórház működött. Újvidéken, Zomborban és Szabadkán külön katonatemető is létezett. Ezek nagy részét felszámolták, alig néhány sír maradt meg, a keresztek eltűntek…

Pintér Tamás történész, az Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nagy Háború Blog szerkesztője:

– Nagyon sok még a feladatunk. Alapítványunk nem a centenárium alkalmából jött létre, hanem azért, mert nagyon fontosnak gondoljuk, hogy az I. világháború emléke ne vesszen el, ne menjen ki a köztudatból. Ha a centenárium elmúlik, akkor is fontos lesz, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzunk, mert nagyon sok a teendőnk itt a Vajdaságban is, ezért vagyunk most itt, és a mai Magyarország területén is. A nagy háború óriási áldozatokat követelt a Magyar Királyságtól. Nincs olyan magyar család, akit ne érintett volna az a veszteség, amivel a háború járt. Csak ha a halottak számát nézzük, 660 ezer katona soha nem tért vissza a családjához. Nagyobb volt ez a katonai veszteség, mint amit a megelőző évszázadokban a Magyar Királyság együttesen elszenvedett. Ez már önmagában is indokolja, hogy foglalkozzunk a témával.

Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár fő levéltárosa:

– Az egykori újvidéki katonakórház anyakönyveinekk tanúsága szerint hozzávetőlegesen kétezer főre tehető az I. világháború idején Újvidéken elhunyt katonák száma. Az áldozatok nagy részét Újvidéken is temették el. A kutatások folyamatban vannak…

A Pintér Tamással ás Molnár Tiborral készült interjú a Válasz rovatban olvasható teljes terjedelemben.

Ternovácz István

 

Forrás: VajdaságMA