Nehezebbek az iskolatáskák Tuzséron

Kiemelt cikk

Nehezebbek lettek az iskolatáskák Tuzséron

 

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (Btesz) és alapítványa mintegy három éve aktívan részt vállal abban, hogy a településen élő, fokozottan hátrányos helyzetű családok gyermekei számára elérhetővé váljon az, ami szerencsésebb társaiknak megadatott. Hogy mik ezek? Egy nem lyukas cipő, tisztálkodási lehetőség, vagy a tehetségük elismerése.

Az itt élő gyerekek ugyanis, bármilyen hihetetlennek tűnik is ez, ebben, mármint a tehetségben bővelkednek. Ami azonban sajnos, önmagában kevés. Ezt tudva, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány szeptemberi, iskolakezdést segítő akciójának a következő mottót adta: a tehetség önmagában kevés, cipő is kellene. A lábbeliken túl gyűjtést hirdetett meg iskolatáskára, tanszerekre, tornafelszerelésre, illetve a közeledő hűvös időre gondolva, meleg gyermekruhákra is. A felhívásra reagálva a British Telecom, amely az Alapítvány korábbi akcióit is támogatta, dolgozói segítségét kérte és így igen komoly mennyiségű adomány adott át a szervezetnek.

Mint azt a Btesz sajtóreferense elmondta, természetesnek érzik azt, hogy emellett saját forrásokból is támogassák az alapítvány munkáját, ezért a kollegák körében jótékonysági vásárt rendeztek, a befolyt összegből pedig füzeteket, ceruzákat, édességet vásároltak. Az akciónak köszönhetően a település valamennyi első osztályos tanulója csomagot kapott, amely füzeteket, ceruzákat, édességet tartalmazott. A szervezet a ruhaadományokat a településen működő gyermekjóléti szolgálatnak adta át, a további tanszereket pedig a Csillagpontnak, amely szolgáltató a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió fenntartásában működik, és többek között, a gyerekek felzárkóztatását elősegítő tanulószobát is működtet.

 

Forrás: Baptista Tevékeny Szeretet Misszió