Négynapos lesz a Méra World Music

Méra Kiemelt cikk

Négynaposra növekszik az idei Méra World Music csűrfesztivál

Négynapos lesz, és a korábbi eseményhez képest több lesz a népzenei kínálata a Méra World Music csűrfesztiválnak. A rendhagyó rendezvény július 27 és 30 között zajlik.

Bethlendi András főszervező elmondta, az idei rendezvényt a múlt évi fesztivál mintájára szervezik meg, hiszen a tavalyi első kiadás is korábbi táncházak, táborok organikus fejlődésének eredménye volt. Nemzetközi, nyelvileg semleges közeget teremtő zenét felmutató fesztivált kínálnak, amelyik egyrészt a világzenéről, másrészt az autentikus népzenéről szól – éppen azért szlogenjük „Az évezred slágerei”, mert úgy gondolják, hogy a népzene önmagában kedvelhető, amit ugyanakkor a világzene sem ír felül, hanem elismeri az értékét.

Az idei fesztivál négynapos lesz, amiből a második napon csak népzenét lehet hallgatni, és ekkor zajlik a prímásverseny is – hangzott el. A fesztivál „kézműves”, az én tizenkét hónapjában műhelymunka zajlik a településen, amellyel megpróbálják a kolozsváriakat és erdélyieket hozzászoktatni a mérai csűrszínpadhoz.

„A fesztivál idén szeretné felkarolni a mérai és kalotaszegi épített örökséget azzal, hogy a régi, rossz állapotú faragott kapukat újítjuk fel, és majd újakat is állítunk” – tájékoztatott Bethlendi. Egésznapos foglalkozásokat biztosítanak gyerekeknek, akik 14 éves korig ingyen jöhetnek a fesztiválra. Filmvetítéseket is kínálnak az érdeklődők számára – az alkotások szervesen kapcsolódnak majd a fesztiválhoz. Mint elhangzott, ezer bérletnél nem akarnak többet értékesíteni, nem céljuk megafesztivállá növekedni.

Varga Zoltán főszervező arról beszélt, új helyszín a Bivalymúzeum, ahol táncoktatás is zajlik majd a felnőttek számára. Csütörtökön lép fel a Brigan Folk (IT), a Beltaine (PL), illetve a Rendhagyó prímástalálkozó (HU) a magyar világzene legnagyobb sztárjaival. Pénteken lesz az I. Kalotaszegi prímásverseny, ahol a régió legjobb fiatal prímásai kelnek versenyre. Idén is sor kerül a Fölszállott a páva gálaműsorra (HU), ezután színpadra lép a Taraf din Naipu (RO), Szalonna és bandája (HU), illetve kalotaszegi zenészek. Július 29-én, szombaton karibi dallamokat hallhatunk a Guajiro Calentanó-tól (MX), ezt követi a Fanfara Transilvania (RO) és a Parno Graszt (HU) koncertje. Nagy buli lesz a fesztivál utolsó napján is, július 30-án, amikor a Söndörgő (HU), a Resonant Rogues (USA) és a Muzsikás (HU) lép a csűrszínpadra.

A vasárnapi prímásverseny a kalotaszegi zenészek repertoárját mutatja majd fel. 16 és 29 év közötti zenészeket vártak nemcsak Erdélyből, akik kalotaszegi muzsikával neveztek be – mondta el Vas Attila, a Hagyományok Háza munkatársa. Az első díj hétezer lej, a második ötezer, a harmadik háromezer lesz.

Fülöp Csenge, az ifjú építészeket tömörítő KOOHO tagja elmondta, telefontöltő-pontot is építenek és rendezik a patak medrét, a helyszínt pedig a fesztivál hangulatának megfelelően alakítják át. Építéskor mindig a környezetéből indulnak ki, így főleg fát, textilt és cserepet használnak, ami a helyszínen maradt.

Forrás: maszol.ro