NAPSZENTÜLET (KALLÓS ZOLTÁN EMLÉKÉRE)
„fordulj kedves lovam napszentület felé,
úgyse jövünk többet soha visszafelé”
Kallós Zoltán, sokak, és talán az egész nemzet Zoli bácsija – ahogy egyik kedvenc válaszúti nótájában énekli – soha többé nem jön vissza erre a partra. Mégis – talán kissé rendhagyóan – távozása ebből a földi világból olyan természetességgel történik, mint amilyen az általa kutatott és rögzített világ egészét jellemzi: az élet szerves része a halál. A felbecsülhetetlen veszteség fájdalma mellett a jól végzett munka, a gyűjteményekben, de elsősorban szívekben-lelkekben hagyott értékek továbbélésének öröme a meghatározó.
Mert mindaz, amit népdalban, népzenében, hímzés- és cserépmintában, általában hagyományaink felkutatásában a képzeletbeli ládafiában hátrahagyott, halott múzeumi tárgy lenne, ha a gyűjtemények kisugárzása, a Zoli bácsi mindig közvetlen és személyes jelenléte nem „fertőzte” volna meg nemzedékek egész sorát. A táncházasok három vagy négy generációját elsősorban, de mindazokat, akik a néplélek szerves egységét a közösségromboló időkben is átmenekítették saját és környezetük világába. Olyan személyiségek hatására, mint Zoli bácsi, aki hatalmas munkabírással, egyenes közvetlenséggel vallotta: addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.
A veszteség fájdalma így keveredik annak örömével, hogy volt a magyar nemzetnek egy sokunkban tovább élő Zoli bácsija. Közvetett vagy személyes kapcsolatok hálózata köt össze. Tovább él a híres magnójával a Gyimesekben gyűjtő néprajzos a hetvenes évek végéről, amikor az alig cseperedő középiskolásoknak is türelemmel magyarázza el, miért is olyan fontos elvegyülni a népviseletbe öltözött csángók forgatagában. De tovább él a kolozsvári házában egyetemista fiatalokat fogadó szívesség emlékében is, amikor nem csupán szellemi útravalóval tarisznyálja fel az éppen Székre készülő „zöldfülűeket”, hanem kislemezre rögzített, általa gyűjtött népzenével is.
Emléktöredékek, személyes emlékfoszlányok, mégis így utólag, ezekben a megérintő pillanatokban döbbenünk rá talán, hogy mennyire meghatározóak. Mert napszentület után a kikelet fényei ragyogják be az önmaga iránt felelős közösség életét.
Forrás: Erdély.ma