Nagyvárad: az elhanyagolt ingatlanok

Nagyvárad Kiemelt cikk

Nagyváradon is jön az óriási büntetőadó az elhanyagolt ingatlanokra

Szám szerint 454 napirendi pont – bár ezek közül két határozattervezetet visszavontak az ülés elején – szerepelt a nagyváradi tanács csütörtökön megtartott decemberi ülésének napirendjén, ezek nagy része ingatlanadó-emelésről szólt.

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester az ülést megelőzően elmondta, hogy a 63–249. sorszámú határozattervezetek közül 221 szól 500 százalékos ingatlanadó-emelésről, ezzel azokat sújtják, akiknek elhanyagolt állapotú épület van a tulajdonában, szintén 500 százalékkal emelték 50, elhanyagolt állapotú telek adóját is.

Ötven ingatlan tulajdonosa ugyanakkor jó hírt kapott, hiszen számukra felfüggesztettek az emelt adó fizetését, mivel elkezdték épületük felújítását. Amennyiben határidőre elkészülnek ezzel, további öt év adómentességre számíthatnak, viszont ha nem, akkor visszamenőleg fizettetik ki velük a megemelt ingatlanadót.

Jóval kisebb mértékben, 50 százalékkal emelték meg azon üzlethelyiségek adóját, melyeket – mint a polgármester mondta, nemhogy évente 30 napon át, hanem akár évek óta is zárva tartanak tulajdonosaik, s ugyanekkor adóemelést kaptak a városközpontban lévő beépítetlen telkek tulajdonosai is 2018-tól.

Ilie Bolojan szerint az ingatlanadó emelések elsődleges célja nem is az adóbevételek növelése, hanem az, hogy az épületek, telkek tulajdonosai gondoskodjanak a szükséges változtatásokról, ezáltal is javítva a városképet.

Forrás: maszol.ro