Nagyszabású ünnepség volt Paptamásiban

Paptamási, Bihar megye Kiemelt cikk

Nagyszabású ünnepség volt Paptamásiban

Már hatodik éve, hogy erre a nagy családias – melynek keretében köszöntik a paptamási községben élő szépkorúakat – bensőséges ünnepre szorgosan és kemény munkával készülődnek a helybeliek. A rendezett kultúrotthon most még szemet gyönyőrködtetöbb: az udvarban pompáznak az őszi virágok.

A családias hangulat melege mindenkit megérint, aki itt tevékenykedik, aki vendégként érkezik, az ünneplő, az ünnepelt, aki fellép valami műsorral még azt is, aki csak egyszerűen itt halad el. Az érkező vendégeket a baptista gyülekezet fúvós zenekara fogadta. A bejárat előtt a kis cserkészek rendületlenül tartották a lobogókat az érkezők tiszteletére. Matyi Miklós polgármester, mint minden évben baráti kézfogással üdvözli az ünnepelteket. A nagyteremben gondosan megterített asztal, díszítve virágokkal. Jó volt látni, ahogy a régebbi idősek találkozóján készült fotókból összeállított kiállítást csodálják a csillogó szemek. Némely szempár az örömtől ragyogott fel, mert magára talált vagy hozzátartozójára, másik szempár a könnyektől lett fényes, mert lehet pont a párja van a fotón, akivel még a tavaly együtt ünnepelt. Hamar el is nevezték az idősek a termet, „Emlékszoba” lett a neve. Piski Emese az iskola igazgatónője köszöntötte a színpadról az ünnepelteket és adta át a szót község polgármesterének, Matyi Miklósnak, aki nyitó beszédben számokat sorolt fel, az elmúlt 6 évben 207 en költöztek örök hazájukba, meg is jegyezte, hogy egy kisebb faluval ér fel ez. Egy perc néma csenddel emlékeztek rájuk. Az ígehirdetés Pál László református lelkipásztor szájából hangzott el, aki a teher cipeléséről beszélt. Pontosabban arra buzdította az ünnepelteket, hogy ne hordozzák a terhet, ne cipeljék, ne roskadozzanak a teher alatt. Merjék letenni azt a Krisztus lábánál! Közös fohász után paptamási református egyház férfi kórusával fejezte be a gondolatait.

Hála, hűség, áldás

Bíró Rozália képviselő asszony, aki jelen volt az ünnepségen köszöntötte a rendezvény házigazdáját, és az ünnepelteknek. Felhívta az unokák figyelmét arra, hogy a teremben ülő nagymama és nagytata a mesebeli óriás. Nem a termetük, de a lelkük teszi óriássá őket: szeretetük, bölcsességük, élettapasztalataik által. Ghitea Szabó József református lekipásztor egy igével és az ifjúsági kórus lendületes darabjaival ajándékozta meg az egybegyülteket. Szigeti Ferenc nyüvedi lelkipásztor három szó köré építette köszöntő beszédét : hála, hűség, áldás. Megszívlelendő üzenetét a nyüvedi egyház kórusa követte, versekkel színesítve, és köszöntőbeszéddel zárva. A baptista gyülekezet kórusa, mint minden évben, most is elbűvölte a vendégeket, és megteremtette a további ünnepi momentum emelkedett hangulatát Immár menetrendszerű az esküvő is ezen alkalmon, akik betőlötték 50-ik házassági évüket, szimbólikusan a polgármester megerősíti ezt az esküt. Megható beszéde után emléklapot, virágot és egy 500 lejes ajándékot adott át Major Lóránt alpolgármesterrel. A házigazda újabb meglepetéssel rukkolt elő, amikor sorban kérte fel a színpadra a kollégáit, az iskola alkalmazottait és azokat, akik minden rendezvényen, nem sajnálva az időt, erőt, nem kevés munkával, kitartással segítenek szebbé, emlékezetessé tenni egy egy ilyen alkalmat. A hölgyeket egy csokor virággal, férfiakat egy üveg borral és áldásos emlékplakettel köszöntötte. Majd következtek a gyerekek. A község gyermekei, az óriás lelkű nagyszülőké. Gilice néptánc, Bacsó Erika vezetésével, iskolások Vura Éva tanítónő felkészítésével, Kovács Ferenc tanár kórussal, pörgő mazsorett-tánc Simon Alexandra tanitásával. Varkucs Robert kedvelt operettdarabokkal szorakoztatta a műfjat kedvelő közönséget. Közben az ünnepeltek arcán látszott a megelégedés, az ünnep hangulata, a törődés érzése. Az este leszálltával vége fele közeledett az ünnepség, egyik záróakkordja a tombolák sorsolása volt. Mindenkinek nyerő volt a tombolája, csak az volt a kérdés, ki mit vihet haza. A fődíj egy malac volt, amit a polgármester ajándékozott.

Felajánlotta

A nyertes, Zima Veronika, felajánlotta az iskola bentlakásának, így a malac a lehető legjobb szolgálatot teszi: rászoruló gyerekek élelmezésére fordítják. Az igazgatónő hálásan megköszönte a felajánlást. Az aranyszívű, ezüsthajú ünnepeltek távozáskor még egy meglepetésben részesültek: hatalmas csokor cserepes krizantémot és emléklapot vehettek át a polgármester személyes kézfogása kíséretében. Reméljük, hogy ezt a szép ünnepséget, ami már hagyomány Paptamásiban folytatni tudják minden évben, Isten segítségével.

Forrás: erdon.ro