Nagyatádon jártak a bjelovári magyarok

Horvátországi Magyar Napló Nagyatád Kiemelt cikk

A Bjelovári Magyarok Közösségének tánccsoportja június 2-án a magyarországi Nagyatádon vendégszerepelt, a helybéli horvát nemzetiségi egyesület Sport-és Egészség Napján.

A Nagyatádi Horvát Egyesület első alkalommal szervezett határmenti találkozót, melyet a nagyatádi strandfürdő területén tartottak meg. A főzőversennyel egybekötött kultúrműsor és sportvetélkedő remek ismerkedési lehetőséget teremtett a résztvevők és az érdeklődő közönség számára. Négy magyarországi és egy horvátországi résztvevő csoporttal szinte egésznapos eseménynek voltak részesei a bjelovári magyarok.

A találkozó a gasztronómiai megmérettetéssel kezdődött. A tematikus nap keretében a résztvevők felmérhették egészségi állapotukat hiszen a szervezők ingyenes vérnyomás, vércukorszint mérést szerveztek. Ezt követően a kultúrműsor keretében bemutatkoztak a Vízvári Horvát Egyesület énekkara és a bjelovári tánccsoport, majd sor került a közös ebédre és a főzőverseny eredményhirdetésére is. Hogy az ételek milyen jóra sikerültek bizonyítja a tény, hogy három első helyezést hirdettek a verseny végén. Végül pedig sport vetekedőkkel dolgozták le a bőséges és finom ebédet a résztvevők.

A két egyesület első alkalommal vette fel a kapcsolatot egymással, de minden bizonnyal hosszútávú együttműködés alapjait sikerült letenniük ezen a jó hangulatú rendezvényen, s már újabb találkozások tervével váltak el egymástól.