Műhelytanácskozás identitásépítésről

Hírek

A Szórvány Alapítvány, az Esélyt a Szórványnak Alapítvánnyal közösen, műhelytatácskozást hívott össze május 6-7. között Temesváron, azzal a céllal, hogy a magyarországi Nagybánhegyes községben kialakítandó diáktábor és képzőközpont potenciális programjairól tárgyaljunk.

A rendezvényen részt vett a szamosújvári Téka Alapítvány két munkatársa, a szamosújvári kollégium oktatói, Fodor Emőke és Balla Imola, Károlyi Attila, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese, Zsoldos Ferenc, zentai történelemtanár és ifjúsági szakértő, továbbá tanulmányt küldött a tanácskozásra Bethlendi András, az Igen, tessék! mozgalom programigazgatója (Kolozsvár). Temesvárról részt vett Tasi Ottilia, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanítója, a legutóbbi civilgondnok program egyik koordinátora és Kele Lidia az Eszterlánc Kulturális Egyesület képviselője, tanító, illetve a két megbeszélés moderátorai, Dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója és Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke.
A szamosújváriak több olyan projektet, illetve módszert mutattak be, amelyeket a Téka Szórványkollégiumban dolgoztak ki tanulóik számára mint pl. az értékleltár, a mezőségi tanösvény vagy a múzeumpedagógiai foglalkozások. Erdei Ildikó az Integratio Alapítvány magyarságismereti játékait mutatta be, amelyek a magyar kultúrát bemutató non-formális tanulási módszerekre alapuló ismeretterjesztő tudományos játékok és online játékfelületek. Ezen bemutatók kapcsán élénk, sok fontos részletet tisztázó párbeszéd alakult ki.
Szombat délelőtt , Kele Lídia a néptánc és népzene identitásépítő szerepéről , Zsoldos Ferenc az ifjúság számára szervezett versenyek és fesztiválok tapasztalatairól, Károlyi Attila pedig a helytörténet és az identitásépítés összefüggéseiről és lehetőségeiről tartottak tanulságos bemutatókat. A tanácskozáson építő módon vettek részt a Szórvány Alapítvány munkatársai, Berta Brigitta, Kása Zsolt és Valdman Kinga.
Összefoglalásként, Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, kihangsúlyozta, hogy a kialakítandó táborozóhely egyik fő szerepe a szórványban élő fiatalok identitásának építése. Ugyanakkor, a beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a nagybánhegyesi ingatlan kihasználható képzési központként is. Mindenekelőtt olyan területeken szükséges képzéseket elindítani, melyek szolgálják, szolgálhatják a szórványban élő fiatalok identitásépítését, mint például módszertani találkozó az értékleltárak készítéséről, a helytörténeti kutatás lehetőségeiről és módszertanáról, illetve a kisebbségi közösségek történelmének a tankönyvekben való bemutatásáról.
A szervezők köszönik a résztvevőknek, illetve a helyet biztosító Újezredév Református Központnak és a Bartók Béla Elméleti Líceumnak a sikeres munka lehetőségét.

13221306_879160655526307_7634487165057537555_o   

Dátum:2016.05.11

Forrás:www.diasporatm.ro