Műemlékeket mentenek meg Gombaszögön

Komárom, Gombaszög Kiemelt cikk

Folytatódik a gombaszögi értékmentés – közölték egyebek mellett a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői mai komáromi sajtótájékoztatójukon. Bár az idei tábort is értékelték, ám legfontosabb az a bejelentésük volt, hogy a Bethlen Gábor Alap 20 millió forintos támogatásával a tábor térségében történelmi műemlékeket vásárolhattak meg és újíthatnak fel.

Az idei volt az eddigi legsikeresebb tábor

Miután Bilás Zsuzsanna, a tábor főszervező-helyettese üdvözölte a sajtó képviselőit, Stubendek Attila infrastruktúráért felelős szervező ismertette az idei táborral kapcsolatos adatokat. Hangsúlyozta: a résztvevők számát (közel 13 ezer), a programok mennyiségét és minőségét, valamint az elégedettségi mutatókat illetően is az idei volt a legsikeresebb nyári táboruk. Külön kiemelte a Komáromi járást, amely táborozói ez alkalommal ingyen élvezhették a rendezvényt, nem csoda, hogy a résztvevők több mint 25 százalékát ők képezték. Komárom városból hozzávetőleg 400, a járásból pedig összesen 1000 fiatal érkezett Gombaszögre. A 12 helyszínen több mint 270 program közül válogathattak a táborozók, akik többsége felvidéki magyar volt, de sok magyarországi, csehországi és ausztriai fiatal is szívesen időzött a hangulatos völgyben. Zenei és kulturális, politikai, közéleti és tudományos műsorok közül válogathattak, valamint karrier- és lelki tanácsadáson, illetve csapatjátékokban és kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. A szervezők azt is elmondták, hogy 270 szlovákiai településről érkeztek táborozók, miközben a Rozsnyói és a Rimaszombati járás minden magyar többségű községe képviseltette magát a rendezvényen.


A Bethlen Gábor Alap most 20 millió forinttal támogatta az értékmentést

A tábor főszervezője, Orosz Örs bejelentette, hogy a gombaszögi kemping után az általa vezetett Sine Metu Polgári Társulás a Betlen Gábor Alap 20 millió forintnyi támogatásával – ami a teljes ár 80 százaléka – megvásárolta a kempingtől párszáz méterre található, államilag jelzett műemlékek területét, rajta egy jövőre 250 éves rokokó kúriával, valamint egy 1371-ben épített pálos monostor romjaival. A további közeli ingatlanok megvételéhez, mivel azokat a tulajdonos egy időben akarta értékesíteni, vállalkozók személyében partnereket kerestek. Ekképp tíz nappal ezelőtt az öthektáros terület az ingatlanokkal együtt 6 adásvételi szerződéssel cserélt gazdát.


Szálláshely és múzeum létesülhet a 250 éves kúriában

Az új tulajdonos tervei között szerepel ezen elhanyagolt területek mielőbbi megtisztítása, hogy azok megközelíthetővé váljanak, illetve bekerítése és felszíni rendezése. A már kitakarított helyen pedig vagy közparkot, vagy őshonos gyümölcsfákból álló kertet szeretnének kialakítani. A kúria épületét szeretnék megmenteni, komoly statikai elemzés elvégeztetése után felújítani, hogy a későbbiekben szállásként működhessen. Ugyanott egy kisebb múzeumot is létesítenek, amelyben a helyi kohászat történetét, az Andrássy grófok és a pálos monostor hajdani életét mutatnák majd be. Az először beszerzett kiállítandó tárgyként Schwendi Lázár hadvezér 1593-ban kiadott könyvét említette, hozzátéve, szakemberekkel együtt folytatják az emléktárgyak gyűjtését. Az egyes helyszíneket a könnyű átjárhatóság érdekében egy gyalogösvénnyel kötik majd össze a kempinggel.


Egyre gazdagabb a kopjafapark

Orosz Örs emlékeztetett, hogy az értékmentés már jóval korábban elkezdődött. A gombaszögi kopjafapark ugyanis jelenleg 20 kopjafát és másféle kültéri ereklyét tartalmaz, s immár a tábor területén látható az egykor a Feketehegy-fürdőn átadott Tompa Mihály-szobor pontos mása, amely az eredeti gránittalapzaton áll. Hozzátette: a szobrot Trianon után zúzták össze, ám a talapzatát megtalálták, Gombaszögbe szállították, majd az idei tábor alatt leleplezték a szobor Eliás Ádám által készített másolatát is.

 

Decemberben kiderülnek a 90. Gombaszögi Nyári Tábor részletei

Végül Kocskovics Péter, a tábor programkoordinátora számolt be az idei önkéntes munkákról, melyeknek köszönhetően Gombaszög évről-évre szépül. A gombabrigádként emlegetett akciókra, amelyekből az idén már 4 valósulhatott meg, Somorjától egészen Nagytárkányig érkeztek már résztvevők. Egyebek mellett terepmunkát végeztek, épületeket festettek, virágokat ültettek stb. Ezek során az önkéntesek hozzávetőleg 16 800 munkaórát ledolgozva építették-szépítették a tábort. Legutóbb a helyi vendéglő épületét bontották le.

Kocskovics Péter egyúttal felhívta a tettre kész érdeklődők figyelmét az idei utolsó brigádra, amelyre november 8 – 12. között kerül sor, s akkor a megvásárolt ingatlanok környékét kezdik majd megtisztítani.

A 2018-as évi táborral kapcsolatos első sajtótájékoztatót a szervezők ígérete szerint december 29-én újabb követi majd, azon a július 16 – 22. között tartandó, jubileumi 90. Gombaszögi Nyári Tábor részleteit akarják ismertetni, s azt is elárulják, hogy milyen lesz és kiket érint a jövő évi kedvezményrendszerük.

További információkat a www.gombaszog.sk honlapon és a tábor hivatalos Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

 

Forrás: hirek.sk