Módosítanák a közbeszerzési törvényt

Kiemelt cikk

Két pontjának módosítását kezdeményezi az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a közbeszerzési törvény – írta a Magyar Idők szerdán.

Az alvállalkozók csak a munka felét csinálhatják

Az ÉVOSZ szerint bizonytalanná és nehézkessé teszi a késedelmes fizetések, a garanciális visszatartások és egyéb elszámolások kezelését az, hogy az alvállalkozói számla ellenértékét közvetlenül az ajánlatkérő fizeti. Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Magyar Időknek azt mondta, hogy a lánctartozás további csökkentése érdekében vissza kellene állítani azt a jól bevált megoldást, amely szerint a nyertes csak abban az esetben juthat hozzá a saját teljesítménye ellenértékéhez, ha igazolta az alvállalkozói kifizetését.

A november 1-jétől hatályos új jogszabály emellett az építési beruházási célú beszerzéseknél előírja, hogy az alvállalkozói teljesítések értéke nem haladhatja meg az összérték ötven százalékát.

Nem életszerű ez így

Koji László kifejtette, hogy az építési piacon elhúzódó válság, a kiegyenlítetlen megrendelési állomány következtében nagyon kevés legalább 250 főt foglalkoztató generálkivitelező van ma Magyarországon, amely képes lenne a megrendeléseket jelentős részben alvállalkozók és beszállítók igénybevétele nélkül teljesíteni.

Az ÉVOSZ szerint az lenne reális, ha a saját erőforrás mértékét az elnyert létesítmény értékének egyharmados nagyságrendjében határoznák meg. A szervezet elnöke hozzátette, hogy az 50 százalékos korlát fenntartása leginkább a kis- és középvállalkozói körből kikerülő alvállalkozókat sújtja, hiszen a nagyobb cégek anyagmentesen adnák tovább bérmunkába a feladat egy részét, hogy az anyag értékével is saját teljesítési értéküket növeljék.

 

Forrás: tozsdeforum.hu